Megjelent: 16 éve

Egymillió forinttal vezekel a munkaügyi központ a diszkriminációért

Egymillió forintos büntetésben részesítette az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) az egyik munkaügyi központot, mert életkora miatt diszkriminálta egyik munkatársát - adja hírül a Világgazdaság.

A sértett dolgozó még áprilisban fordult az EBH-hoz, amikor a ruhapénz elszámolása kapcsán tudomására jutott, hogy csak augusztus 31-ig kívánják foglalkoztatni. A munkaügyi központ azonban ezzel megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, mivel ily módon nem lehet jelezni a közszolgálati jogviszony várható megszüntetését. A Világgazdaság kérdésére a panaszos jelezte, problémájával koránt sincs egyedül, számos olyan munkatársról van tudomása, akiket ily módon vett semmibe a munkaügyi központ.

A hatóság szerint azzal is jogsértést követett el a munkáltató, hogy 2006. december 22-én a munkaügyi miniszter által elrendelt karcsúsítást követően a kérelmezőt életkora alapján felvették a létszámleépítéssel érintett dolgozók listájára. Ezért az EBH elrendelte, hogy a Munkaügyi Központ szüntesse meg a jogsértő állapotot, és a munkaügyi szervezetet egymillió forint bírság megfizetésére kötelezte.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk