Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Egymillió új munkahely 2020-ig

Egymillió új munkahelyet hoznának létre Délkelet-Európában a 2020-ig terjedő időszakban. Az erről szóló hosszú távú fejlesztési stratégiát csütörtökön fogadták el az érintett országok gazdasági miniszterei Szarajevóban.

Az elfogadott stratégia szerint a következő hét évben jobb gazdaságfejlesztési légkört teremtenének a térségben, megszüntetnék az adminisztrációs nehézségeket, még több befektetést vonzanának az országokba. A szarajevói tanácskozáson Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Bulgária, Koszovó, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Macedónia és az Európai Bizottság képviselői, valamint a térség gazdasági szakemberei vettek részt.

Goran Svilanovic, a bosznia-hercegovinai regionális együttműködési tanács főtitkára szerint elsősorban a munkanélküliség problémáját kell megoldani, de hasonlóan jelentős az Európai Unió országaihoz való felzárkózás ügye is.

Elmondta, hogy az utóbbi öt évben a térségben 800 ezer munkahely szűnt meg. Emlékeztetett arra is, hogy a szóban forgó országok egy főre jutó GDP-jének átlaga 2010-ben alig érte el az akkori 27 uniós tagállam egy főre jutó hazai össztermékének 36 százalékát.

Az egymillió munkahely megteremtésével a régió foglalkoztatottsági aránya 39-ről 44 százalékra emelkedne. Ezzel egy időben a teljes térségbeli gazdasági forgalom 94 milliárdról 210 milliárd euróra nőne, ami a régió egy főre jutó GDP-jét az uniós átlag 36 százalékáról 44 százalékára növelné.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk