Megjelent: 10 éve

Egyre több fiatal választja az OKJ-s képzéseket

Az elmúlt években folyamatosan növekedett az OKJ-s képzésre jelentkező 18-25 év közötti fiatalok száma – állapította meg a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. saját adataiból készült elemzése a cég közleménye szerint. Az országos hálózattal rendelkező intézmény szakértője szerint növeli a munkaerőpiacon keresett szakmákat kínáló OKJ-s képzések vonzerejét, hogy nehéz államilag finanszírozott felsőoktatási képzésre bekerülni, és emelkednek a felsőoktatási tanulmányok anyagi terhei. A most érettségizők számára az is fontos szempont, hogy plusz felvételi pontot is jelenthetnek az OKJ-s képzések, illetve a megszerzett képzettséggel akár azonnal munkát is vállalhatnak.

A pénzügyi-gazdasági képzések területén piacvezető, országos hálózattal rendelkező Perfekt Zrt. saját adataiból készített elemzése megállapítja, hogy a fiatalok egyre nyitottabbak az OKJ-s képzések iránt. A 18-25 éves korosztályban 2010 és 2013 között folyamatos növekedés volt tapasztalható az OKJ-s tanfolyamokra jelentkezők számában. A felnőttképző intézmény elemzése szerint a 2010-es 5 százalékról tavaly már 20 százalékra emelkedett az OKJ-s képzésben résztvevő 18-25 év közötti fiatalok száma, és közöttük kiugróan nőtt az érettségivel rendelkezők aránya.

A Perfekt szerint azzal indokolható az érettségizettek növekvő érdeklődése az OKJ-s képzések iránt, hogy a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben sokan nagyobb biztonságban érzik magukat egy azonnali szakmát nyújtó bizonyítvánnyal a kezükben. További előnye az OKJ-s képzéseknek, hogy azokat akár néhány hónap alatt elvégezhetik, és utána még mindig továbbtanulhatnak, ha úgy döntenek.

„Nálunk továbbra is a pénzügyi-gazdasági képzések a legkelendőbbek, amelyek előnye, hogy a frissen érettségizettek éppúgy keresett szakmát kapnak pénzügyi vagy számviteli ügyintézőként, mint a szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezők adótanácsadóként. Arra számítunk, hogy idén nyáron még a tavalyinál is több frissen érettségizett fiatal jelentkezik hozzánk” – mondta el Bársony Csaba, a Perfekt oktatási igazgatója.

Bár a tavaly szeptemberi változások okoztak átrendeződést az OKJ-s képzések között, továbbra is érdemes időt szakítani az elvégzésükre. Egyrészt a megfelelő szintű OKJ-s bizonyítvánnyal a felvételi pontszámításnál értékes pontokat szerezhetnek a résztvevők, másrészt ezzel munkát is szerezhetnek, amellyel nemcsak tanulmányaik finanszírozásához járulhatnak hozzá, de a gyakorlat a későbbi állások megszerzésénél is előnyt jelenthet.
Ha tehát az érettségi pontszámok nem garantálják a szeptemberi iskolakezdést az egyetemen, főiskolán, érdemes már most kinézni keresett szakmát adó képzést és megbízható képzőintézményt, hogy idejében lehessen jelentkezni a csoportokba.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk