Megjelent: 9 éve

Együttműködnek a német piacot jól ismerő szakemberek képezéséért

Együttműködési megállapodást írt alá tegnap a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) és az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem (AUB). Így erősítik a hazai német nyelvű gazdasági oktatást, illetve növelik a német vállalatok számára szükséges magasan képzett hazai szakértői bázist - áll közleményükben.

images

images

A megállapodás keretében a két intézmény a jövőben biztosítja egymás hallgatói számára az áthallgatás lehetőségét, összehangolják kutatási projektjeiket, tudományos és kulturális rendezvényeiket, illetve együttműködnek a doktori képzésben is.

A megállapodás célja, hogy együttesen használják ki a két intézmény képzési rendszerében rejlő oktatási, szakmai előnyöket. A BGF az alapképzések széles spektrumán - turizmus, vendéglátás, kereskedelem és marketing, valamint a nemzetközi gazdálkodás területén - kínál német nyelvű alapképzéseket, míg az AUB, amely az első Németországon kívüli német intézményi akkreditációval rendelkező egyetem, mesterképzésben képez történelem-, politika- gazdaság- és jogtudományi területeken szakembereket.

Sándorné dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora a megállapodás kapcsán elmondta: "Németország hazánk legfontosabb kereskedelmi partnere, ezért kiemelkedően fontos, hogy magasan képzett, a német piacot, üzleti életet, kultúrát jól ismerő gazdasági szakembereket képezzünk. Az együttműködés jelentősége, hogy általa a korábbiaknál is sokrétűbb ismereteket biztosíthatunk hallgatóinknak, amely egyaránt növeli munkaerő-piaci lehetőségeiket és hazánk versenyképességét."

"Az Andrássy Egyetem négy tudományterületen kínál vonzó képzési lehetőségeket BA-végzettséggel rendelkező, németül beszélő európai fiatalok számára. Egyetemünk nemzetközi létesítésű, egyfajta joint venture, amely örömmel vesz részt magyar egyetemekkel közös projektekben, közös képzésekben. Ezért nagyon örülünk, hogy Magyarország legnagyobb gazdasági felsőoktatási intézményével, a BGF-fel fennálló többéves együttműködésünknek a mai napon, ünnepélyesen hivatalos keretet is teremtettünk." - emelte ki Prof. Dr. Masát András, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem rektora.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk