Megjelent: 16 éve

Elbocsátják a középiskolai felvételiket összeállító vezetőket

Az Oktatási Hivatal (OH) elbocsátja az egységes központi matematika felvételiket összeállító bizottságok vezetőit. A január 25-én lezárult vizsgálat megállapította, hogy olyan technikai hibáról volt szó, amely valóban alkalmas lehetett arra, hogy zavarba hozza a vizsgázót.

Eltekint az egységes központi matematika felvételiket összeállító bizottságok vezetőinek további munkájától az Oktatási Hivatal (OH) - közölte Bakonyi László, az OH elnöke szerdán a távirati irodával. Hiller István szakminiszter január 31-én rendelt el azonnali vizsgálatot a nyolc évfolyamos gimnáziumok matematika írásbelije kapcsán, mivel elírás szerepelt a feladatlapon. A vizsgálat megállapította, hogy olyan technikai hibáról volt szó, amely valóban alkalmas lehetett arra, hogy zavarba hozza a vizsgázót. Ezt a zavart azonban a vizsgahelyszíneken a teremben jelen lévő pedagógusnak a tévesen írt szó átjavíttatásával módja volt eloszlatnia. A vizsgát bonyolító iskolák az ehhez szükséges szakmai segítséget az Oktatási Hivataltól megkapták. Bakonyi László közleményében tudatta azt is, hogy az Oktatási Hivatal az eljárásába „újabb ellenőrzési pontokat épít be, és megkezdte a szakmai bizottságok személyi megújítását is”.

A hivatal vezetője felidézte, hogy a középfokú iskolák felvételi eljárásában az egységes központi matematika felvételi írásbeli feladatsorokat és javítókulcsokat az Oktatási Hivatal által felkért, az érintett korosztályokat tanító, illetve jól ismerő szaktanárokból álló bizottságok készítik. A szakmai és mérésmetodikai lektorok is az adott feladatra felkért külső szakemberek.
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben érdemi hibát a javítást végző több mint ezer középiskolai tanár nem jelzett, a feladatlapok ismételt szakmai vizsgálata további hibákat nem tárt fel - írta közleményében Bakonyi László.

MTI/Magyar Nemzet

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk