kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Elkészült a jövő évi költségvetés

A bevétel, a kiadás és a hiány egyaránt csökken, és kisebb lesz az állami szervezetek támogatása is - egyebek mellett ezt tartalmazza a jövő évi költségvetés módosításáról szóló pénzügyminisztériumi tájékoztató, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.

Benyújtotta a Pénzügyminisztérium - és nem a pénzügyminiszter - a parlamentnek a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési törvényjavaslatának módosításáról szóló tájékoztatót, amely várhatóan a költségvetési bizottság módosító javaslataként kerül a törvényjavaslat szövege mellé.

A tájékoztatóban a 2009. évi költségvetési javaslatba foglalt bevételi főösszege 8.457.930,6 millió forintról 8.270.032,2 millióra csökken. A kiadási főösszeg 9.231.267,1 millióról 8.933.772,1 millió forintra változik, míg a hiány 773.336,5 millió forintról 663.739,9 millió forintra mérséklődik.

A céltartalék terhére kell elszámolni a központi költségvetési szervek esetében azt az összeget, amely a tizenharmadik havi illetmény, továbbá a külön juttatás és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulék előirányzatok csökkentésével keletkezik. Ugyan csak a céltartalék szolgál a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak munkateljesítményeinek elismerésére.

Megnövekszik több hatóság, illetve hivatal költségvetési befizetése. Így a Nemzeti Közlekedési Hatóság 7.462,6 millió forint helyett 7.686,8 millió forintot, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ 135,5 millió forint helyett 220,4 millió forintot köteles 2009. évben befizetni a bevételeiből a központi költségvetésbe. A Nemzeti Hírközlési Hatóság 6.463,4 millió helyett 6.663,4 millió forintot, a Magyar Energia Hivatal 1.020,0 millió helyett 1.072,1 millió forintot, a Magyar Szabadalmi Hivatal 170,0 millió helyett 279,8 millió forintot köteles befizetni. Lényegesen növekszik a földhivatalok befizetése is, 2.696,6 millió forintról 3.745,6 millió forintra.

A tb-járulék fizetés felső határának egy naptári napra jutó összege viszont 21.000 forintról 20.400 forintra csökken. A nyugdíjak számításánál 3,9 százalék helyett 1,6 százalékos nettó átlagkereset növekedést, és 3,9 százalék helyett 4,5 százalékos fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni.

A Munkaerőpiaci Alap a központi költségvetésbe 153.750,0 millió forint helyett 158.598,7 millió forintot ad át a megváltozott munkaképességűek támogatásához.

A nyugdíj alap jövő évi bevételi főösszege 3.084.304,1 millió forintról 2.999.306,5 millióra, a kiadási főösszege 3.084.304,1 millióról 2.999.306,5 millióra csökken, és az egyenlege nulla lesz.

Az egészségbiztosítási alap bevételi főösszege 1.441.259,0 millió forintról 1.408.714,0 millió forintra, a kiadási főösszege 1.447.959,4 millióról 1.414.566,1 millióra, míg a hiánya 6.700,4 forintról 5.852,1 millió forintra csökken.

A gyógyító-megelőző ellátásban a bérpolitikai intézkedései végrehajtásának fedezetéül eredetileg tervezett 27 milliárd forint 15,8 milliárdra csökken.

Az Országgyűlés Hivatalának támogatása 323 millió forinttal 15,6 milliárdra, a Köztársasági Elnökség támogatása pedig 34,3 millióval 937,4 millió forintra csökken.

Az Alkotmánybíróság támogatásának a csökkenése 79,1 millió, így az új összeg 1 milliárd 417 millió forint.

Az Országgyűlési Biztosok Hivatalának támogatása 79,5 millióval 1,678 milliárdra, az Állami Számvevőszék támogatása 796 millióval 7,094 milliárdra, a bíróságoké 4,2 milliárddal 64,7 milliárdra, az ügyészségeké pedig 1,9 milliárddal 29,1 milliárd forintra csökken.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk