kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Ellenzi a Reformszövetség javaslatait a LIGA és a Munkástanácsok

Nem értenek egyet a Reformszövetség szombaton közzétett javaslataival az MTI által kedden megkérdezett szakszervezeti szövetségek, mert úgy vélik, hogy azok elviselhetetlen súlyt jelentenének a társadalomnak.

Gaskó István, a LIGA vezetője nagyon radikálisnak tartja a Reformszövetség javaslatait, mivel azokkal "keményen megvágják" az emberek azon jogos juttatásait, amelyekhez már hozzászoktak. Hozzátette: nem értenek egyet a 13. havi nyugdíj eltörlésével sem. Az adó- és járulékcsökkentés irányai részben elfogadhatóak számukra, azonban azok mértékével nem értenek egyet.

A LIGA elnöke hangsúlyozta: a grémium azon javaslata, amely szerint a MÁV-csoportnál 85 milliárd forintos megtakarítás lenne elérhető a kedvezőtlen finanszírozási szerkezet okozta többletkiadások csökkentésével és a munkaerő hatékonyságának javításával "szakmailag nonszensz".

Gaskó István elmondta azt is, hogy hiányolja a Reformszövetség javaslatcsomagjából a feketegazdaság elleni harcot, amellyel pedig ugyancsak jelentős többletbevételek lennének biztosíthatók a költségvetés számára.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint is "túlzó megszorítás" a Reformszövetség javaslatcsomagja, amely a MOSZ álláspontja szerint elviselhetetlen súlyt rakna a bérből és fizetésből élőkre.

Ezért szakszervezeti szempontból nem támogathatóak a javaslatok, a Munkástanácsok ugyanakkor hajlandó ezekről eszmecserét folytatni, és saját elképzeléseiket az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) keretein belül vagy társadalmi vita keretében ismertetni - mondta el Palkovics Imre.

A MOSZ elnöke szerint a külföldi befektetőknek adott kedvezmények felülvizsgálatával, a "közbeszerzések visszásságainak" felderítésével, valamint az államadósság áttekintésével lehetne megtakarítást elérni. Utóbbihoz kapcsolódóan Palkovics Imre megjegyezte, hogy célszerű lenne, ha a nemzetközi pénzügyi világ könnyítést adna Magyarország számára.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk