Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Elmennek a hazai orvosegyetemekről a külföldi hallgatók

A hazai orvosképzés megújítását nevezte az elkövetkező évek egyik kiemelt feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben.

Palkovics László a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén kijelentette: "az orvosképzés fejlesztése ugyanúgy közös társadalmi ügyünk, mint ahogyan a teljes hazai felsőoktatás fokozatváltása, magasabb minőségre és teljesítményre való kapcsolása".

Az államtitkár szerint az orvosképzés mindig is az egyik sikerágazata volt a hazai felsőoktatásnak, s a magyar szakemberek külföldi tevékenysége jól mutatja, hogy a magyar orvosképzés nemzetközi szinten is kiváló.

Ugyanakkor "jelenleg azzal a ténnyel szembesülünk a magyarországi orvosképzés kapcsán, hogy a külföldi hallgatók az elméleti képzést követően elhagyják a hazai egyetemeket, és a képzést más egyetemen folytatják" - mondta Palkovics László, hozzátéve: ezen a tendencián változtatni kell egyrészt infrastruktúra-fejlesztéssel, bővítéssel, korszerűsítéssel, másrészt pedig az egyetemhez tartozó, az egyetem szakmai irányítása alatt álló intézménytípus létrehozásával.

Kiemelten fontos elemnek nevezte a képzési és kutatási kapacitások, és a finanszírozási szint lényeges növelését is.

"Ezzel a lépéssel nem csupán a magyar egészségügy szakemberigényét biztosítjuk valamennyi szükséges területen (...), hanem négy év alatt további, közel kétezer orvostanhallgatót tudnánk a hazai egyetemeinkre vonzani, amely évente közel hatmilliárd forint plusz bevételt jelentene az érintett felsőoktatási intézményeknek" - magyarázta az oktatási államtitkár.

Palkovics László kilátásba helyezte, hogy az orvosképzéssel foglalkozó egyetemek szakmai irányítása alá kerülhet több egészségügyi ellátó intézmény is, s külön ecsetelte az egyetemi, illetve a gyakorló kórházak egymástól eltérő feladatait.

Az oktatási államtitkár a Debreceni Egyetemet az ország egyik legtekintélyesebb egyetemének nevezte, amely kiválóan teljesíti küldetését: azon túl, hogy Magyarország meghatározó szellemi központja, kutatóegyetemként részt vállal a versenyszféra, az üzleti élet, a helyi önkormányzat, valamint az ország társadalmi-gazdasági életében is - mondta Palkovics László.

Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője a tanévnyitón elismerte: a fejlesztési törekvéseket ugyan kísérik intézményi viták, de - mint fogalmazott - ellen fognak állni minden olyan törekvésnek, amely a különféle szakmai vitákat hatalmi eszközökkel akarja eldönteni.

A kormánypárti politikus az orvosképzésről szólva egyaránt jól bevált formának nevezte a szakegyetemi - Semmelweis egyetem - és az universitas-típusú - vidéki egyetemek - képzést, kiemelve, hogy mindkét képzési formának hagyománya és helye van a magyar orvosképzésben.

Kósa Lajos is kitért az "egyetemi kórházi státus" őszi bevezetésére, ami Debrecenben azt jelenti, hogy a helyi Kenézy Gyula kórház fenntartója, sőt tulajdonosa is a Debreceni Egyetem lesz.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere arra biztatta az új elsőéveseket, hogy tanulmányaik befejezése után is maradjanak Debrecenben, ahol munkahelyet és versenyképes jövedelmet kínálnak számukra.

Szilvássy Zoltán rektor tanévnyitó beszédében bejelentette: alap- és mesterszakon, PhD-képzésben, angol nyelvű oktatásban és felsőoktatási szakképzésben több mint nyolcezer elsőéves, így összességében csaknem harmincezer, köztük több mint négyezer külföldi hallgató kezdi meg a 2016/17-es tanévet.

A DE tanévnyitóján az egyetem legmagasabb kitüntetésével a DE Civis honoris causa díszpolgárává fogadták Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnököt.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk