kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Előny a hátrányos helyzetűeket foglalkoztatóknak

Célszerű lenne a közbeszerzési törvényt úgy módosítani, hogy előnyöket kapjanak azok a vállalkozók, akik hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását vállalják - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Berzéken, ahol átadta a Sajótér-társulás kertészetét.

A szakminiszter szerint nem a többmilliárd forintos árbevételű és magas nyereségű vállalkozókat kellene előnyben részesíteni a közbeszerzéseken, hanem azokat a kiscégeket, vállalkozókat, akik hátrányos helyzetű embereknek adnak munkát.
A 144 millió forintos uniós pályázati támogatással megvalósult Sajótér foglalkoztatási projektben negyven – fele részben roma származású - tartósan munkanélküli vehetett részt. A Sajótér-társulás kistelepülésein élő munkanélkülieket zöldség-, fűszernövény- és dísznövény-termesztőnek, valamint parkgondozónak képezték ki.

Közülük most féltucatnyin helyezkedhettek el a társulás által működtetett 2.000 négyzetméteres, fóliasátras kertészetben, amelyben dísznövényeket, zöldségeket termesztenek.
Szűcs Erika hangoztatta: - Amennyiben el tudjuk érni, hogy a közbeszerzés keretében az ilyen és ehhez hasonló projektek "végtermékei" előnyt élvezzenek, abban az esetben nagy lépést teszünk az irányba, hogy tartós legyen az így szakmát szerzettek foglalkoztatása.

A Sajótér program az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósult meg, amelynek kiemelt célja volt a munkanélküliség enyhítése, a foglalkoztatás bővítése.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk