kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Előre elköltjük a fizetésünket

Egyre nagyobb a lakossági folyószámlák adóssága, egyre többen költik el előre havi fizetésüket - olvasható a Világgazdaságban.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint márciusban 40 százalékkal több volt a házatartások számlaadóssága, mint az előző év hasonló időszakában volt - írja a Világgazdaság.

Áprilisban – egyebek között az erősödő forint hatására – csökkent ugyan a folyószámlakölcsönök állománya, de még ez is 30 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A folyószámlahitel népszerűségének egyik oka, hogy a kölcsönhöz nagyon könnyű hozzájutni. Ha a folyószámlára rendszeresen érkezik jövedelem, a bankok készek ennek két-háromszorosát rulírozó hitelként kölcsönadni. A feltételek is egyre lazábbak: míg régebben a hitelhez több hónapos számlamúltat kellett felmutatni az adott banknál, ma már ez sem követelmény - olvasható a lapban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok

A külföldre távozók legvonzóbb célpontja Németország, az Egyesült Királyság és Ausztria. Teljes cikk