kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Emelni kell a minimálbért, ha jön az egykulcsos adó

A munkaadók a feketemunka és a színlelt foglalkoztatás megugrásától tartanak, ha a kormány elsieti a minimálbér emelését, amire pedig az egykulcsos személyi jövedelemadóra (szja) való átállás miatt van szükség. A Népszabadság cikke szerint jövőre 83,3 ezer forintnak kellene lennie a minimálbérnek.

A Népszabadság mai számában megjelent cikk szerint a kormánynak egyebek mellett arról kell gondoskodnia a szja bevezetése esetén, hogy az átállás miatt az alacsonyabb jövedelműek ne szenvedjenek veszteséget.

Erre Orbán Viktor kormányfő több alkalommal is ígéretet tett az elmúlt hónapokban. Ha ugyanis bevezetik a 16 százalékos adót, akkor azt a jövedelemskála alján lévők adóemelésként fogják megélni: rájuk ugyanis a különböző, még hatályban lévő kedvezmények miatt jelenleg 0-10 százalék közötti adóteher jut, például az adójóváírás miatt.

Ha úgy döntenek, hogy nem marad meg az adójóváírás, akkor a következményként fellépő és az alacsonyabb jövedelműeket sújtó negatív hatást a kormány a minimálbér emelésével kerülhetné el - írja a Népszabadság.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk