kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Emelt óraszám: jön a pedagógus sztrájk

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elutasítja a tanárok kötelező óraszámának növelését és készek megvédeni jogaikat, írja a Hírszerző.

"Elég a megszorításokból" címmel adott ki sajtóközleményt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, melyben felháborodásukat fejezték ki a tanárok kötelező óraszámának növelésével kapcsolatban.

"A 2010-ben végzett OKM-PDSZ-Tárki felmérés megállapította, hogy a közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok átlagos munkaidő terhelése 51 óra. Álláspontunk szerint ez semmilyen formában nem növelhető" - olvasható közleményükben.

Az érdekvédők - mint írják - megvédik jogaikat, és "ennek érdekében nem riadnak vissza pedagógus sztrájk szervezésétől sem". "Sztrájkbizottság megalakítására kérjük a közoktatásban dolgozó érdekvédelmi szervezeteket" - írja a PDSZ.

Hírszerző
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek