kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Emlékezzünk a munka közben elhunyt, megsérült emberekre!

Munkában odaveszett, megrokkant embertársainkra emlékezünk április 28-adikán. Magyarországon évente mintegy száz, vagy még annál is több embert veszítünk el munkabaleset miatt, a sérültek, a megrokkantak száma pedig húszezer körüli, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

"A némaságnak hatalmas súlya van" - vélte egy ókori görög bölcselő. Bizonyára nem alaptalanul, de április 28-adikán nem hallgathatunk, figyelmeztet közleményében az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).

"Ezen a napon nem lehetünk némák" - írják- , mert a számok kegyetlen józansággal riadóztatnak: Magyarországon évente mintegy száz, vagy még annál is több embert veszítünk el munkabaleset miatt, a sérültek, a megrokkantak száma pedig húszezer körüli. És ezek az utólag már jóvátehetetlen történések változatlan mennyiségben ismétlődnek - sajnos világszerte.

A mindennapok sodrását - ha csak egy pillanatra is - meg kellett tehát állítani, hogy méltó módon fejet hajtsunk a munkahelyi balesetben megsérültek és meghaltak előtt. Az első emléknapot 1984-ben a kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete tartotta, és ugyancsak ott nyilvánították 1989-ben országos gyásznapnak április 28-át. Nemzetközi nappá azonban csak 1996-ban vált. Ekkor már New-Yorkban, az ENSZ-nél is gyertyagyújtással emlékeztek mindazokra, akik munkájuk közben vesztették életüket, vagy betegedtek meg. A magyar szakszervezetek is nekik szentelik ezt a napot.

25 éve állami felügyelet őrködik a törvényileg megfelelően szabályozott munkavédelem viszonyai felett. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, valamint a szociális partnerek, így különösen szervezett formában az Országos Érdekegyeztető Tanács Munkavédelmi Bizottságában résztvevők jelentős erőfeszítéseket tettek a megelőzésért. Az állam és a szociális partnerek is azért működnek együtt, hogy a társadalmi közgondolkodásban érzékelhető legyen egy pozitív változás a munkavédelmi kultúrában, a munkavédelemmel kapcsolatos tudatosság fejlesztésének terén. Mindezek ellenére sajnos felkavaróan sok baleset következik be. Márpedig a baleset nem csupán egyéni tragédia, hanem fájdalmasan érinti a családot, a kollégákat, végső soron mindnyájunkat.

Ciceró megfogalmazása szerint "a balszerencsét nem siratni kell, hanem legyőzni" - éppen ezért, a szavakban kifejezhető együttérzésen túl az OMMF elnöke és munkatársai úgy döntöttek, hogy most fizikai formában is kifejezik részvétüket az áldozatok iránt, azaz véradást szerveznek május 3-adikán az OMMF központjában, hagyományteremtő szándékkal.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk