Megjelent: 16 éve

Energiaszobával tesz a dolgozók kedvére a BAT

A BAT Hungary abban látja társadalmi felelősségét, hogy a termékeik fogyasztásával kapcsolatban megfogalmazott kérdésekre és a társadalom vele szemben támasztott elvárásaira válaszoljon. Nem saját maguk kívánják meghatározni, hogy a társadalomért való felelős magatartás miben nyilvánuljon meg, hanem társadalmi párbeszéd keretében időről időre megkérdezik az embereket, hogy mit várnak el tőlük mint felelős vállalattól.

A BAT Hungary életében 2001 fontos változást hozott, ugyanis a nemzetközi British American Tobacco példái alapján - Magyarországon elsőként a nagyvállalatok közül - ekkor indítottuk el az úgynevezett társadalmi párbeszédünket - mondja Tulik Ágnes, a BAT Hungary kommunikációs és CSR vezetője. - A felmerülő problémákat az erre a célra kialakított társadalmipárbeszéd-folyamat keretében is megtárgyaljuk a működésünk által érintett csoportokkal, közösségekkel. A dialógus egyik legfontosabb feladata, hogy közös megoldásokat találjunk azokban a kérdésekben, amelyek a társadalmi párbeszéd napirendjén szerepelnek. A teljesítésről úgynevezett társadalmi beszámolót adunk ki, és tájékoztatjuk a párbeszédben részt vevőket is."

Az egyik kiemelt, a BAT Hungary által felvállalt társadalmi feladat a környezetvédelem. Eddig elsősorban a gyárban hajtottak végre beruházásokat. Az elmúlt években többek között hidegplazmás szagemissziós szűrőrendszert telepítettek a gyártással járó, a környezetet esetleg zavaró illatanyagok semlegesítésére. Előrelépés az is, hogy a gyártás során visszamaradó dohányport, melyet korábban a kommunális szemétlerakóba szállítottak, 2007-től már a közeli cementműben használják fel fűtőanyagként. E fejlesztéseknek köszönhetően a 2004-es 15 százalékról a múlt évre már 60 százalékra nőtt a visszaforgatott hulladék aránya.

A társaság az idén is tervez fejlesztéseket a gyárban, egy régi csomagolósor helyett újabbat helyeznek üzembe, illetve új kartoncímkéző rendszert építenek ki. Már a budaörsi központi irodában is szelektíven gyűjtik a hulladékot, és az elkövetkező években további, kifejezetten a tevékenységükhöz köthető környezetvédelmi aktivitásokat terveznek.


Partnereiktől is megkívánják a felelősségvállalást



A BAT Hungary egyik legfontosabb társadalmi felelősségének a munkavállalói és beszállítói kapcsolatait tartja. Olyan partnerekkel dolgozik, akik szintén felelős vállalati magatartást tanúsítanak. Nagy figyelmet fordít a munkakörnyezet fejlesztésére. Ennek keretében idén a gyárban az orvosi rendelőt és több pihenőhelyiséget is felújítanak. Nagy hangsúlyt fektetnek a munka és magánélet egyensúlyának megtartására, ezért a vezető beosztású kollégák már otthonról is dolgozhatnak, és részmunkaidős pozíciók is létrejöttek. Új kezdeményezés a "job share", amelynek lényege, hogy egy munkát ketten végeznek, természetesen a munkaidőt is megosztva. Így a szülés után visszatérők dolgozhatnak is, és a gyermekükkel is többet lehetnek együtt.

A kollégák felfrissülését szolgálja a budaörsi irodánkban és elosztási központjainkban országszerte összesen tizenhárom, úgynevezett energiaszoba, ahol a munkatársak átmozgathatják izmaikat, feltöltődhetnek. Apróságnak tűnik, de kereskedő munkatársainkat, akik hajnalban indulnak, munka előtt friss szendviccsel és kávéval várjuk - teszi hozzá Tulik Ágnes. Mindezeken túl a kulturális élet támogatását is zászlajára tűzte Magyarország piacvezető dohányvállalata. "Roma származású diákok felsőoktatási tanulmányait segítjük, több éve szponzoráljuk a Pécsi Nemzeti Színházat. Kiállításokat, könyveket, egyetemeket támogatunk, nemcsak anyagi javakkal, de szellemivel is, így menedzsertudást és tapasztalatot osztunk meg, hogy segítsük őket a hatékony piaci működésben. A jelenlegi társadalmi párbeszéd kapcsán tett vállalásait a BAT Magyarországnak 2008 végéig kell teljesítenie. A 75 pontból álló vállalásokból eddig megközelítőleg 40 százalékot már sikeresen lezártunk" - fejezi be gondolatmenetét a kommunikációs vezető.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk