Megjelent: 12 éve

Ennyit keresett az államnak egy revizor az idén

Az esztendő első félévében 124 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel, 9 milliárd forint jogosulatlan visszaigénylését akadályozta meg, és csaknem 400 bűncselekményre bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága. Egy revizor átlagosan 139 millió forintot terelt vissza a költségvetésbe.

A szakági (adóügyi, vám- és jövedéki, valamint bűnügyi) együttműködésekkel, az erőforrások szükség szerinti átcsoportosításával, valamint az ellenőrzéseket megelőző kockázatelemzés hatékonyság-növekedésével magyarázta a regionális adó főigazgatóság, hogy 2012 első felében ellenőrzésenként 700 millióval több eltitkolt adóforintra derített fényt, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A fővárosi és Pest megyei adóigazgatóságok által az idén eddig lefolytatott 46 ezer ellenőrzés 124 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel.

A visszaigényelt összegek kiutalásának jogosságát vizsgálva a regionális adóhatóság a tavalyinál 10 százalékkal több (3275 darab) kiutalás előtti adóellenőrzéssel 9 milliárd forint összegben akadályozta meg az államkassza megkárosítását. A tapasztalat szerint a jogosulatlan visszaigénylések 93 százaléka az általános forgalmi adót érintette.

Az utólagos adóellenőrzések kétharmada a közelmúlt időszakára irányult, azaz jellemzően a 2009-2011. évekre benyújtott bevallásokban közölt adatoknak járt utána az adóhatóság.

Az év első felében közel 17 ezer operatív jellegű (helyszíni) ellenőrzésen vizsgálta a főigazgatóság a fővárosi és Pest megyei vállalkozások adózási fegyelmét. A pénzügyőrökkel és járőrökkel kiegészült revizori csoportok, a bizonylatadási kötelezettséget, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét, a pénztárgépek üzemeltetését, továbbá a jövedéki termékekre vonatkozó szabályok betartását, valamint az adójegy, zárjegy meglétét is ellenőrizték.

A főigazgatóság az elmúlt félévben közel 8,5 milliárd forint elkövetési értékben 200 büntetőfeljelentést tett, továbbá mintegy félszáz esetben élt a jogszabály által nyújtott új lehetőséggel: már a bűncselekmény gyanújának felmerülésekor jelzéssel fordult a nyomozóhatóságok felé. A büntetőfeljelentések 400 újonnan felmerült bűncselekmény feltárására irányultak, amelyen belül továbbra is az adócsalás súlya a jelentős.

Az adózók az év második felében is számíthatnak a fokozott adóhatósági jelenlétre annak érdekében, hogy a jogsértéssel adóelőnyhöz jutók kiszűrésével az adóhatóság minden piaci szereplő számára egyenlő versenyfeltételeket teremtsen.


Ezért bírságol a NAV



Útmutatót adott ki a NAV a bírságolási gyakorlatáról. Az adóbírság és a mulasztási bírságról szóló tájékoztatóból kiderül, hogy adóhiány esetén mikor kell a munkáltatónak kifizetnie a bírságot, hogy a bevétel eltitkolásával, csalással keletkezett adóhiány hányszorosára emelkedett idén januártól. Valamint, hogy az adóbírság kiszabásakor az adózó javára szól, ha kisiparos tevékenységet űz.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk