Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Érdemes sokat inni és könnyű, szellős ruházatot viselni vasárnapig

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat másodfokú hőségriasztást rendelt el csütörtöktől vasárnap éjfélig. Aki teheti, az a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat kora reggelre vagy késő délutánra időzítse - tanácsolják szakemberek.

Tarlós István főpolgármester utasítására a főváros cégei mindent megtesznek azért, hogy enyhítsenek a lakosság hőségérzetén - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága.

Az FKF Nonprofit Zrt.-nél csütörtök reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig fokozott a készenlét, a társaság locsolóautói folyamatosan, kétszer 12 órában locsolják a budapesti közúthálózatot - áll a közleményben.

A nappali műszakban a társaság mosó munkagépei elsősorban a lakótelepeket és a sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat, így nem akadályozzák a forgalmat.

Mivel az útburkolat akár 50-60 Celsius-fokra is felhevülhet, az aszfaltra permetezett víz enyhíti a forróságot: egy időre 6-8 fokkal hűti le a burkolatot, emellett leköti a port és a polleneket, így csökkenti a hőérzetet, javítja a közérzetet.

A BKV megrendelése alapján szükség esetén a meghatározott vonalakon és gyakorisággal locsolják a villamossíneket a "kivetődés" megakadályozására.

Közölték: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandok és fürdők "teljes felkészültséggel" várják a hűsölni vágyókat, valamint folyamatosan felhívják a fürdőzők figyelmét az erős UV-sugárzásra és a fokozott folyadékpótlás szükségességére.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az elkövetkező napokban rendkívüli meleg várható, ezért az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat másodfokú hőségriasztást rendelt el csütörtöktől vasárnap éjfélig.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója közleményében azt írta: a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, a kisgyermekeket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van.

Azt tanácsolta, hogy aki teheti, az a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat kora reggelre vagy késő délutánra időzítse. Hozzátette, fontos a megfelelő folyadékpótlás, lehetőleg ásványvíz vagy tea fogyasztása. Azt javasolta, hogy viseljünk könnyű, szellős ruházatot, és a fejet ne érje tartós, közvetlen napsütés.

A szóvivő kitért arra: ájulásos rosszullét esetén a legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen lefektetjük a segítségre szorulót, hiszen így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Már vr-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air

A technológia segítségével a pilóták alaposan megismerkedjenek az Airbus repülőgépekkel és gyakorolhatják a legfontosabb műveleteket. Teljes cikk