kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Érdemes végiggondolni az szja csökkentést

Az átlaghoz viszonyítva néhány adónem esetében extrém alacsony a terhelés Magyarországon, ám ez összességében nem sokat jelent. Az alacsonyra vitt adókulcsokkal párhuzamosan brutális terheléseket kell tudomásul venni - hívja fel a figyelmet a Napi Gazdaság írása.

A személyi jövedelemadó kulcsa a jelenlegi szintjén is kifejezetten alacsonynak számít. Az átlagterhelés a személyi jövedelemadóban a 27 tagállamot alapul véve 38,7 százalék az idén, vagyis már a 16 százalék is jelentősen eltér az átlagtól, a kilenc pedig még inkább kirívó lenne. A Napi Gazdaság cikke szerint jóllehet ez inkább kampányfogás, semmint valós terv, érdemes végiggondolni az értelmét.

Hasonló a helyzet a társasági adóval is, ami tíz-, illetve 19 százalékos. Ez a teher − főleg annak fényében, hogy a társaságok 90 százaléka nem érintett a magasabb kulcsban − szintén roppant impozáns. A 27-ek terhelése 23 százalék, vagyis itt is jócskán ez alatti mutatót produkál Magyarország. A többi fő adónem azonban már egyáltalán nem az átlag alatti kategóriába tartozik.

A számtalan különadó miatt szektorálisan eleve jelentős eltérések mutatkoznak a terhelésben − bár kissé cinikusan az is állítható, hogy szinte nincs már olyan szektor, amelyet ne sújtana különadó, vagyis ilyen jellegű eltérések már nincsenek is - írja a lap. Tény: a különadók révén a társasági adó felét szedi be az állam, és ezt a tételt jóval kisebb kör fizeti meg a 340 ezer társaságiadó-bevallást készítő cégnél.

Nemcsak a különadók, illetékek jelentenek extra, az átlagnál jóval magasabb terhelést. A főbb adónemek közül az áfa extrém magas, 27 százalékos az átlag 21-gyel szemben. Ennél is jelentősebb tétel a bérekre rakódó teher. Ez a munkavállalók számára 18,5 százalék járulék, a munkaadóknak pedig 27 vagy 29 százalékos adó megfizetését jelenti s összességében azzal jár, hogy száz forint bér kifizetéséhez 196 forint költség társul.

A Napi Gazdaság írása rámutat: egy-egy adókulcs különösen alacsony szinten tartása nem illeszkedik egységes filozófiába. Ha a rendszer a kisvállalatoknak kívánna kedvezni − alacsony társaságiadó-kulcs, magas különadók −, akkor a munkáltatókat terhelő adót is mérsékelni kellene, hiszen a munkavállalók kétharmadát kkv foglalkoztatja. Ha azonban a cél a családbarát adózás kialakítása, akkor az szja további csökkentésénél sokkal hasznosabb volna az egyéni járulékokon faragni.

Napi Gazdaság

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk