kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Erdőtelepítési program vezetői prémiumokból

Az állami tulajdonú társaságok vezetői által felajánlott prémiumokból két éves erdőtelepítési program kezdődik az országban; az első csemetéket a Nyírerdő Zrt. debreceni erdészetében ültették el hétfőn - közölte a helyszínen Kaknics Lajos, a Nyírerdő vezérigazgatója az MTI-vel.

A program idei tavaszi első ütemében közel 600 hektár erdőt telepítenek az országban, az ősszel és jövő tavasszal pedig - a források rendelkezésre állásának függvényében - összesen mintegy 4500 hektár erdő telepítésére kerül sor, arra előzetesen alkalmasnak minősített területen - tette hozzá.

Nagy János professzor, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke szerint Magyarország jó úton jár az erdőtelepítésekkel, amivel a jövő generációját szolgálja. Utalt rá, hogy a 19 hazai erdőgazdaság tavaly eredményes évet zárt, az állami portfólióban az erdészetek erősek, jól működnek.

Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a többségi állami tulajdonú társaságok vezetői és helyettesei eddig 350-400 prémium-felajánlást tettek, ezáltal mintegy kétmilliárd forint jut az idei és a jövő évi erdőtelepítésekre.

Kaknics Lajos arról tájékoztatott, hogy az ország egész területére kiterjedő mintegy 2 éves program keretében az erdőtelepítési feladatokat a tartós állami tulajdonban lévő 19 erdőgazdasági társaság végzi. A Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye állami tulajdonú erdeit kezelő NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. több mint 100 hektár erdő telepítését tervezi a tavasszal.

Ebből a program indításának helyet adó Debreceni Erdészet területén 22 hektár erdősítését végzik majd el. A munkák egy időben kezdődnek a Debreceni, a Gúthi, a Nyírbátori, a Baktalórántházi és a Nyíregyházi Erdészet területén, ahol a nyírségi erdőgazdasági tájra jellemző fő fafajokat (kocsányos tölgy, akác, nemes nyár, fehér nyár, szürke nyár, magas kőris, erdei és fekete fenyő) ültetnek el - fűzte hozzá a vezérigazgató.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk