Megjelent: 9 éve

Értelmetlen a cégek számlázó szoftvereit bekötni a NAV-hoz?

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint az összes vállalkozás számlázásának bekötése a NAV-hoz jogi és gyakorlati akadályokba ütközik. Mivel sem a bevezetés költségei, sem a várt eredmények nem ismertek, nem lehet tudni, hogy mennyire érné meg az ötlet megvalósítása - áll a portálunknak eljuttatott közleményben.

Zara László hosszabb írásban fejti ki aggályait az egyesület honlapján, de a leglényegesebb kétségek a számlázó programok bekötésével kapcsolatos információhiányból fakadnak.

Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár augusztus 6-án nyilatkozta a Napi Gazdaságnak, hogy a kormányzat már dolgozik azon, hogy be lehessen kötni a cégek számlázó rendszereit az adóhivatalhoz, amely megakadályozná az adócsalásokat. Ennél többet azonban nem árult el az új rendszer működéséről.

Az ötlet valós alapja az a változás, amely 2016. január elsejétől lép életbe. Ettől kezdve csak olyan számlázó programot lehet majd használni, mely rendelkezik "adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás" funkcióval, és az ellenőrzések során adatot tud exportálni. Ez azonban nem teremt folyamatos és valós idejű adatátvitelt, csak az ellenőrzéskor gyorsítja majd a lekérdezést, így ez nem lesz alkalmas a megelőzésre vagy az előzetes kockázatelemzésre. Az egyesület elnökének írásából kiderül, hogy bármennyire is logikusnak tűnhet, innen még egyáltalán nem vezet könnyű és rövid út a valós idejű és valóban teljes körű adatszolgáltatás bevezetéséhez.

Zara László a jelenlegi jogszabályi keretek között nem tartja elérhetőnek a vállalkozások teljes körét. Ugyanis az EU áfa-irányelv nem teszi lehetővé, hogy a nemzeti jogszabályok kötelezővé tegyék minden vállalkozás számára az elektronikus számlázást, vagyis a számlatömbös vállalkozások számláit továbbra sem fogja látni a hatóság.

Továbbá ahhoz, hogy valóban fel lehessen tárni az adócsalásokat, nemcsak a "szállítók", hanem a "vevők" adószámát is fel kellene tüntetni a bizonylaton. Az áfa-irányelv tiltja azt is, hogy az abban meghatározott számlázási szabályokon túlmenően bármely uniós tagország általános jelleggel többlet kötelezettséget írjon elő. Ha pedig a vevő adószáma nem szerepelhet a számlán, akkor számlázási az adatokból nem lehet majd automatikusan ellenőrizni az áfa-bevallásokat. A magyar szabályozás persze ezt semmibe veheti, de akkor felmerülhet egy újabb kötelezettségszegési eljárás a magyar állam ellen.

Ráadásul mivel jelenleg még sokan használnak nem elektronikus (nem kinyomtatott) vagy számítógéppel támogatott (géppel készített, de papírra nyomtatott) számlázást, ezért az ötlet megvalósítása több 100 ezer vállalkozásnak jelentene plusz költséget és feladatot. Ezen túlmenően ez minden számlázó programot használó vállalkozónak is újabb költséget okozna a programok módosítása és online NAV kapcsolat miatt. Ez pedig az online pénztárgépek tapasztalatai alapján reálisan 5-8 évet venne igénybe, és egyelőre azt sem tudjuk, hogy mennyibe kerülne a rendszer kiépítése a hatóság oldalán.

A vállalkozások és a hatóság oldalán felmerülő plusz költségek megtérülését csak akkor lehetne felmérni, ha a NAV elárulná, hogy ettől az intézkedéstől mennyi plusz bevételt remélnek.

- A vállalkozások számlázó szoftvereinek bekötése a NAV-hoz egy olyan rendszer kiépítésének ötlete, amely jelen jogszabályi keretek között megkerülhető lenne, miközben a becsületes adózókra plusz költségeket és plusz feladatokat róna. Így csak az érintettekkel (minden vállalkozói érdekképviselettel, az adózási és könyvelői szakmai szervezetekkel) és más, például informatikai szakértőkkel történő egyeztetések után tartjuk megvalósíthatónak az ötletet. Azt viszont már most elutasítjuk, hogy a későbbi adatszolgáltatás "kézzel", a könyvelők vagy a vállalkozások közvetlen közreműködésével történjen - véli Zara László.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk