kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Északon a legszegényebbek a menedzserek

Nem éri meg Norvégiában menedzsernek állni. Nem elég, hogy sötét és fagypont alatti hideg van fél évig, de még a fizetés is a lehető legrosszabb a világ többi országának menedzsereivel összehasonlítva. Hasonló a helyzet Dániában, Luxemburgban vagy Kanadában is, a legjobb vásárlóerővel pedig a latin-amerikai (főleg mexikói) vezetők rendelkeznek.

images

A norvég felső vezetők csupán 2,6-szer annyit keresnek, mint junior adminisztratív beosztottjaik. Ehhez képest a 21,3-szoros mexikói arány szinte szakadékszerűnek tűnik - derül ki a Watson Wyatt friss elemzéséből.

Az ötven vizsgált ország közül az Egyesült Államok a harminchatodik, Nagy-Britannia pedig a huszonnyolcadik helyen végzett, 4,4 illetve 5,4-szeres szorzóval. A Watson Wyatt elemzője szerint az egyes országok eltérő adóztatási és bérezési rendszerei adódnak főleg a különbségek. Az észak-európai országokban például magasak az adók és progresszív a rendszer, a latin-amerikai országokban pedig jóval több jutalmat kapnak a felső vezetők, mint a beosztottjaik.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk