Megjelent: 18 éve

Európai önéletrajz - csak elvétve használják

Négy éve került a nyilvánosság elé, tavaly véglegesítették az európai mobilitást elősegíteni hivatott egységes európai önéletrajzot, az Europass CV-t. Amint összeállításunkból kiderül, a hazai HR-esek idegenkednek tőle, több ponton bírálják, és alig-alig találkoznak a formátummal. Különösen az egyéni kompetenciák felsorolása tűnik bonyolultnak. Nyugat-európai pályázásnál azonban hasznos lehet.

A brüsszeli hivatalnokok fejében 1992-ben fogalmazódott meg az ötlet, hogy létrehoznak egy egységes, az EU minden országában használatos önéletrajzot. 2002-re el is készült egy minta, amit 2004-re öntöttek végleges formába. A HR szakértők szerint egyelőre Brüsszelen és Hollandián kívül csak kevés országban alkalmazzák, a külföldi állásra pályázóknak viszont érdemes megismerkedni az önéletrajz ezen formájával.

Százból egy pályázatban látják

"Hazánkban egyelőre továbbra is az amerikai típusú önéletrajzot kérik a munkáltatók, eddig egyetlen cég sem jelezte, hogy európai típusú cv-re tartana igényt" - tájékoztatott Pallagi Erika tanácsadó, a Telkes Tanácsadó Rt. munkatársa.

"Eddig egyetlen munkáltató próbálkozott az európai típusú önéletrajzzal a kiválasztáskor. Mivel azonban a jelentkezőknek elég nagy problémát okozott a kitöltése, inkább feladta a próbálkozást. A pályázók közül 100-ból egy jelentkező ad le ilyen típusú cv-t" - erősítette meg a fentieket Balázsy Krisztina, a Grafton Recruitment munkaerőtoborzó vállalat vezető tanácsadója.

Két oldal, nem túl jó felépítéssel

Az amerikai típusúval számos hasonlóságot és még több különbséget mutat az egységes európai önéletrajz. Mindkét formátum első rovatában kell beszámolni a személyi adatokról. Ezután a betölteni kívánt munkakör, a szakmai tapasztalat következik és csak ezután az iskolai tanulmányok. Az amerikai típusúban az iskolai tanulmányok közvetlenül a személyes adatok után következik és csak később kerül sorra a szakmai múlt.

"A HR-esek szempontjából a szakmai múlt és az iskolák felcserélése eléggé kellemetlen. Ha ugyanis a pályázónak háromnál több munkahelye volt, a tanulmányaihoz kapcsolódó, a munkahelyekkel azonos fontosságú információk a második oldalra csúsznak. Véleményem szerint azonban jobb, ha ez a két információ egy oldalon látható, a kettő ugyanis egyben ad képet a jelentkezőről, ezek nem egymástól függetlenül kezelendők" - mondta el Balázsy Krisztina.

Mindkét cv fordított kronológiai felsorolást vár el, azaz a jelenből a múlt felé haladva szükséges felsorolni az iskolákat és a munkahelyeket.

Az "egyéni készségek" rész felesleges?

Az önéletrajz harmadik negyede a HR-esek részéről a legvitatottabb rész: itt kell felsorolni az egyéni készségeket. "A valóság és a pályázók saját véleménye igen távol állhat egymástól, a munkavállalók sokszor nem tudják objektíven megítélni hozzáértésüket, tehetségüket.

Elképzelhető, hogy a pályázó úgy érzi, kiváló kommunikációs képességekkel rendelkezik, valójában - vagy a munkáltató szerint - viszont kommunikációs képességei nem érik el ezt a szintet. Ez a rész tehát véleményem szerint nem érdemel ilyen szintű kiemelést egy önéletrajzban" - tájékoztatott Pallagi Erika.

"Ezt a rovatot a jelentkezők az amerikai típusú önéletrajz hobbi rovatához hasonlóan töltik ki, itt is ugyanazokat a képességeket látom ismétlődni: míg a hobbinál a pályázók automatikusan az olvasást, a mozit, a színházat írják be, addig itt a jó kommunikációs készséget, a stressztűrő képességet, és a rugalmasságot"- magyarázta a Grafton vezető tanácsadója.

"Elég zavaró emellett - tette hozzá - , hogy egy külön rovat helyett itt kaptak helyet a számítástechnikai ismeretek, ráadásul a nyelvtudásról is itt kell számot adniuk a pályázóknak. Pedig véleményem szerint ezek a készségek ugyanannyira lényegesek a kiválasztás során, mint a szakmai tapasztalat vagy az iskolák, így ezeket nem ebben, hanem a szakmai tapasztalathoz hasonlóan egy külön rovatban kellene feltüntetni."

Készségek: csak ami a munkakörhöz szükséges

Szakértők szerint az a legjobb, ha csak a megpályázott álláshoz szükséges készségek meglétét írjuk le. "Mivel egy elemzői álláshoz legtöbbször nem elvárás a művészi véna, a 'művészi készségek mező kitöltése felesleges" - mondott példát Balázsy Krisztina.

A nyelvtudás rovat kitöltése is problémás, a HR-eseknél pedig az értelmezéssel vannak gondok. Az európai cv-ben ugyanis nem a szokásos alap- közép- és felsőfokú nyelvtudás szavakat használják a szintek megjelölésére, hanem egy összetettebb, hat fokozatú (A1, A2, B1, B2, C1, C2) értékelési rendszer alapján kell megjelölni a nyelvtudás szintjét.

Alaposabb, de nehezebben érthető nyelvtudási rész

A nyelvtudást szövegértésre, beszédre és írásra bontották az alkotók. A1 szinten beszél például, aki képes az egyszerű kapcsolatteremtésre, egyszerű mondatokkal be tudja mutatni a lakóhelyét és ismerőseit. B1 szinten ír, aki egyszerű, folyamatos szövegeket tud alkotni olyan témában, amelyeket ismer, vagy amelyek az érdeklődési körébe tartoznak. A pályázókat egyébként egy kitöltési útmutató segíti az eligazodásban.

"Ha a HR-esek hozzászoknak ezen jelölésekhez, és megtanulják mely betűjel mit takar, jóval árnyaltabb képet kapnak majd a jelentkező nyelvtudásáról. Egyelőre azonban sok kellemetlenséget okoz ez a jelölési mód, hiszen rengeteg időt elvesz, míg beazonosítjuk a szintmegjelölést" - panaszolta Pallagi Erika.

Az utolsó negyedben az úgynevezett kiegészítő információk kaptak helyet. "Ide ajánlott beírni például, ha az állásért más országba is hajlandóak vagyunk közölni" - jegyezte meg Balázsy Krisztina.

Az európai önéletrajz struktúrája:

Személyes adatok

Megpályázni kívánt munkakör

Szakmai tapasztalat

Iskolai tanulmányok

Egyéni készségek és kompetenciák

Kiegészítő információk Mellékletek

Az egységes európai önéletrajz minta és a kitöltési útmutató letölthető a www.europass.hu weboldalról.

Oroszi Babett, 2005. október 27.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek