A húszmillió céget - 35 ország összesen 41 munkaadói szervezetét - képviselő szövetség levelet intézett a küszöbönálló - pénteki - európai uniós csúcsértekezletet elnöklő Herman Van Rompuyhöz, valamint José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökhöz az uniós közös pénz stabilitásának megerősítését célzó kezdeményezéseiről.
A tagszervezetek vezetői által jóváhagyott terv értelmében az euró támogatására "minden lehetséges rövidtávú eszközt" igénybe kell venni, hosszabb távon pedig ki kell terjeszteni a pénzügyi unió "teljes felépítményét", és annak részévé tenni a nagyobb költségvetési fegyelmet.
Jürgen Thumann, a BusinessEurope elnöke a Brüsszelben kiadott közlemény szerint álláspontjukat ismertetve emlékeztetett arra, hogy az euróövezeti adósságválság az üzleti bizalom csökkenéséhez, piaci bizonytalanságokhoz vezetett. Rámutatott: lehet, hogy ez a hét az uniós vezetők utolsó lehetősége egy döntő lépésre. Felszólította a kormányfőket, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést az euró megerősítésére.
Az euró stabilitását szolgáló jelenlegi mechanizmus (EFSF) politikailag függetlenné tétele mellett az üzleti szövetség azt is sürgeti, hogy a válság kezelésében az Európai Központi Bank (EKB) is kapjon nagyobb szerepet. Ez utóbbinak szerintük a bankágazat támogatása mellett az adósságpiaci részvételre is ki kellene terjednie a szükséges - korlátozott - ideig.
Állást foglalt a BusinessEurope a közös eurókötvények mellett is, amelyekre szerinte elsősorban hosszú távú újrafinanszírozási eszközként kellene tekinteni.
Kiadott a szervezet egy, a következő évre vonatkozó gazdasági prognózist is. Eszerint az euróövezetben csak 0,8, az Európai Unióban 1,0 százalékos gazdasági növekedés várható jövőre. Ezzel együtt a BusinessEurope azt jósolja, hogy a képviseletébe tartozó cégek folytatják a munkahelyteremtést, és jövőre legalább negyedmillió új állást fognak létrehozni.
Levelet intézett a pénteki csúcsértekezlet résztvevőihez az európai munkavállalói szövetség (ETUC) is. A szervezet - amely 36 országban 84 szakszervezetet, valamint 12 ágazati érdekképviseletet tömörít - arra sürgette az állam- és kormányfőket, hogy találjanak gyors és konstruktív megoldást a recesszió közvetlen veszélyére. Az ETUC szerint csak ezzel menthetők meg milliók a munkanélküliségtől és a szegénységtől.
A szakszervezeti szövetség úgy látja, elsősorban a fenntartható növekedést ösztönző beruházásokra lenne szükség. A levélből kiderül, hogy az ETUC támogatja az EKB szélesebb körű részvételét, az eurókötvények kibocsátását, a tranzakciós adót, illetve az adózás tisztességesebbé tételét általában véve.
Bernadette Ségol főtitkár ugyanakkor a levélben azt is egyértelművé tette, hogy az uniós szerződés módosítása az ETUC számára "nem azonnali prioritás".