Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Ezek a változások várhatóak jövőre a személyi jövedelemadózásban

A kormány által a parlament elé beterjesztett törvényjavaslat szerint jövőre számos változás várható a személyi jövedelemadózásban (szja) - hívja fel a figyelmet a PwC.

A törvényjavaslat alapján a szuperbruttósítást részlegesen kivezetik, bruttó kétmillió 424 ezer forint éves (illetve 202 ezer forint havi) jövedelemig az adó alapja megegyezik a jövedelemmel, míg felette a jövedelem 27 százalékkal növelt összege lesz. Az adó mértéke 16 százalék, az adójóváírás megszűnik - ismerteti hírlevelében a tanácsadó cég.

A családokat érintő adóalap kedvezmény megmarad, azonban míg korábban a szuperbruttó alapra vonatkozott, 2012-től részben csak a jövedelemből, részben a szuperbruttó alapból vonják le. Az igénybevételhez elegendő lesz a családi pótlékra való jogosultság léte, nem feltétel annak a tényleges folyósítása.

A béren kívüli juttatásokat (cafeteria rendszert) érintő fontos változás, hogy 2012-től az évi 500 ezer forint felett adott béren kívüli juttatás egyes meghatározott juttatásnak minősül. Ez az 500 ezer forint feletti részre az szja mellett plusz 27 százalékos eho kötelezettséget jelent. Az internethasználat kikerül a béren kívüli juttatások közül, munkaviszonyból származó jövedelemnek vagy mindenki által elérhető szabályzatban foglalt esetben egyes meghatározott juttatásként adható.

A meleg étkezési utalványt a tavaly bevezetett Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátáskártyája váltja fel. A készétel vásárlására jogosító utalvány jövőre csupán havi 5 ezer forintig esik a béren kívüli juttatások közé. A Széchenyi Pihenő Kártyára utalt támogatás továbbra is béren kívüli juttatásnak minősül, 3 külön célt szolgáló alszámlán: szálláshely legfeljebb 225 ezer forintig, vendéglátás legfeljebb 150 ezer forintig, szabadidő legfeljebb 75 ezer forintig.

Adókötelessé válik a reprezentáció és az üzleti ajándék, a juttatás értékének 1.19-szeresét 16 százalék szja és 27 százalék eho terheli. Ezek költsége visszakerül a társasági adóban levonható költségek közé. A munkavállalók helyett újra a munkáltatónak kell teljesítenie a minden munkavállaló részére azonos mértékben vagy mindenki által megismerhető belső szabályzat alapján adható juttatások utáni terheket (a juttatás értékének 1.19-szerese után 16 százalék szja és 27 százalék eho).

A marketing akciók adózásában jelentős változást jelenthet az az újonnan bekerült szabály, miszerint csak a vásárolt áru, szolgáltatás ellenértékéig lehet adómentes az adott árengedmény, visszatérítés vagy egyéb vásárláshoz kapcsolódó kedvezmény, a felettes rész egyes meghatározott jövedelemnek minősül, vagy bizonyos feltételek mellett ajándéksorsolásból származó jövedelemnek.

A lakását bérbe adó magánszemély 2012-től a bérbeadásból származó bevételét csökkentheti a más településen bérelt ingatlan bérleti díjával - feltéve, hogy a bérlet meghaladja a 90 naptári napot.

A társadalombiztosítási járulékot érintő változások is lesznek. A biztosított által fizetendő egészségbiztosítási járulék mértéke 2012-től 6-ról 7 százalékra emelkedik. A társadalombiztosítási járulékfizetés kiszélesítése érdekében 2012-től egészségbiztosítási járulékot kell fizetni a végkielégítés, a jubileumi jutalom és a szabadságmegváltás után is, valamint megszűnik a másodállások 2 százalékos pénzbeli egészségbiztosítási járulék alóli mentessége is. Az olyan nem munkaviszony alapján tevékenykedő ügyvezetőkre is kiterjed a minimális járulékalap utáni járulékfizetési kötelezettség, aki nem kap díjazást ezen tevékenységre.

A harmadik országbeli Magyarországra kiküldött munkavállalók esetében a kétéves, a magyar társadalombiztosítási járulékfizetés alóli mentesség időszakát 2012. január 1-jétől kell számítani, abban az esetben is, ha a kiküldött már korábban megkezdte kiküldetését.

A főállású vállalkozók esetén az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék tekintetében egy új járulékalap-minimum jelenik meg, mely a tárgyév első napján érvényes minimálbér másfélszerese - ismerteti a PwC.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk