kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Ezek az adók változnak jövőre

Az Országgyűlés akár már a következő ülésén dönthet a jövő évi adóváltozásokról, amelyektől 764 milliárd forintos plusz bevételt remél a kormány. Többek között változik az iparűzési adó, a cafeteria adó, az ígéretekkel ellentétben azonban nem csökken a bankadó. Végül félő, hogy mindent a fogyasztó fizet meg.

images

A kormánypárti képviselők hétfőn a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatba emelték Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter októberben bejelentett két (az első 397, a második 367 milliárd forint értékű) kiigazító programját.

Az Országgyűlés így akár már következő ülésén dönthet például a bankadó fenntartásáról, a nyugdíjjárulék plafon eltörléséről, továbbá arról is, hogy a cafeteria után fizetendő egészségügyi hozzájárulás a tervezett 27 helyett csak 14 százalékra emelkedjen a jelenlegi 10 százalékról. Matolcsy György korábbi tájékoztatásának megfelelően a tranzakciós illeték általános mértéke 2 ezrelék, a készpénzfelvételé pedig 3 ezrelék lehet, a Magyar Nemzeti Bank ugyanakkor kikerül az illetékfizetésre kötelezettek köréből, tájékoztatott az MTI. A közös - például házastársi - tulajdonú számlák közti pénzmozgás után nem kell majd illetéket fizetni.

Mindent a hiánycélért!

A nemzetgazdasági miniszter október 5-én 397 milliárd forintos kiigazítási programot jelentett be, majd a kabinet október 17-én további 367 milliárd forintnyi, a jövő évi költségvetést érintő kiigazító intézkedésről döntött annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) is teljesíthetőnek lássa jövőre a GDP-arányos 2,7 százalékos költségvetési hiányt. Matolcsy György ekkor úgy fogalmazott, a lépések fájdalmasak, de szükségesek ahhoz, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, idézi az MTI.

A kabinet így a bankokkal tavaly decemberben kötött megállapodással ellentétben mégsem csökkenti felére a bankadót 2013-ban, amiből 72 milliárd forint többletbevételt vár. Emellett a tranzakciós illeték általános mértéke 1 helyett 2 ezrelék lesz, ennek hatása összesen 130 milliárd forint. A kormány most támogatott szándékai szerint a tranzakciós illeték kiterjedhet az értékpapír-ügyletekre is. A mértéke a derivatív ügyleteknél 0,01 százalék, minden más ügyletnél pedig 0,1 százalék lehet.

A fentiek mellett a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatba került az is, hogy a pénztárgépek utáni kötelező adatszolgáltatás úgy is történhet, hogy az adóhatóság közvetlenül kéri le a gépekből az adatokat. A részleteket a nemzetgazdasági miniszter rendeletben szabályozná.

A helyi adóról szóló törvény úgy módosulhat, hogy az építményadó mellett megjelenik a közműadó is. Ez utóbbi Budapesten a főváros bevételének minősül. A közművezeték minden métere után 100 forint lehet az adó, a telken belül azonban tehermentes maradhat.

A helyi iparűzési adónál a kisebb adózók tehermentesítésére a levonhatóság korlátozása sávosan történik majd, így 500 millió forint nettó árbevételig a bevétel teljes egészében levonható lesz.

A képviselők a szerencsejáték törvényt is kiegészítenék úgy, hogy az adóhatóság elkobozhassa a tiltott szerencsejátékhoz használt eszközt, valamint a nyereményalapot is.

A társasági adótörvénybe bekerülhet a szabad vállalkozási zóna fogalma. Ezt a kormány jelölné ki, és az ottani legalább 100 millió forintos beruházás után adókedvezmény járhat. Ugyancsak társaságiadó-kedvezmény társulhat a legalább 100 millió forint értékű energiahatékonysági beruházáshoz.

A kormány 2013-as adóváltoztatásainak fókuszában mindenekelőtt a szuperbruttó kivezetése, az illetékkulcs-rendszer átalakítása és az adómorál erősítése áll. A javaslat szerint egységesen 16 százalék lesz a személyi jövedelemadó 2013-tól, miután kivezetik a szuperbruttósítást és ezzel megszűnik az évi 2 millió 424 ezer forint feletti jövedelmeket terhelő adóalap-kiegészítés.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk