Megjelent: 12 éve

Ezekbe az országokba tekintgetnek az egészségügyi dolgozók

Az egészségügyi rendszerben dolgozók migrációs szándéka nem lankadt, sőt a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági igazolást kérők száma kevéssel még meg is haladta az előző évit - közli a Magyar Hírlap.

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) nemrég közölt adatai szerint ezerkilencszáz egészségügyi dolgozó -– orvos, fogorvos, gyógyszerész és szakdolgozó - kért igazolást. Az orvosok közül a legtöbben Németországot jelölték meg, míg a fogorvosok, a gyógyszerészek és a szakdolgozók - jellemzően ápolók, szülésznők - listáján az Egyesült Királyság áll az első helyen. Kiemelt célpont ezek mellett Svédország és Írország az orvosok, a gyógyszerészek és a fogorvosok között, Ausztria pedig a szakdolgozók körében.

Az egészségügyi dolgozók összesített választási sorrendjében az első helyen az Egyesült Királyság, a másodikon Németország áll, ezeket jócskán lemaradva követi Ausztria, Írország és Svédország a harmincnégy megjelölt célállomás között. Érdekességként említhető, hogy távoli helyek is megjelennek a munkavégzés helyszíneiként, igaz, csupán egy-két szakember választásában. Ilyen a többi mellett az Egyesült Államok, az Arab Emírségek, Ausztrália, Katar, Új-Zéland. A szomszédos Szlovákiát csak fogorvosok, Romániát pedig csak orvosok szemelték ki.

Magyar Hírlap
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk