kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

"Fantom szakszervezet működik a közmédiában"

A csaknem 400 fős taglétszám érdekeinek képviseletében fellépő Egyesült Média Szakszervezet (EMSZ) jogilag nem létező szakszervezet - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel.

Az MTVA Sajtóirodája közleményben tudatta: tudomására jutott, hogy a szakszervezet idén április 5-i alapításával kapcsolatban a bíróság hiánypótlási felhívást adott ki, mert több hiba és ellentmondás volt az iratokban. A hiánypótlási eljárásban június 14-én újra megalapították az EMSZ-t, ezeket az iratokat 2012. július 16-án nyújtották be a bíróságra. Azonban második alkalommal is több jogi hiba volt az iratokban. Például nem választották meg az alakuló ülésen az elnököt, az iratok ellentétes rendelkezéseket tartalmaztak a tagfelvételt illetően - sorolta az MTVA.

Mindezek miatt a bíróság végzésében elutasította a bejegyzési kérelmet. Ez a döntés október 16-án jogerőre emelkedett. Ezt követően október 18-án harmadszor is megalapították a szakszervezetet, és a bejegyzési kérelmet október 26-án nyújtották be a Fővárosi Törvényszékhez. A legújabb beadvány ügyében a törvényszék mostanáig nem hozott határozatot - tette hozzá a sajtóiroda.

Szakszervezet - a törvény értelmében - a bírósági nyilvántartásba vétellel alakulhat meg. Mivel a bíróság a kétszeri elutasítást követően a harmadik bejegyzési kérelem vonatkozásában döntést mostanáig nem hozott, így kijelenthető: "fantom szakszervezet működik a közmédiában" - fogalmazott közleményében az MTVA.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk