Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Fejcserék, átszervezés a jegybankban

Hatékonyságnövelő intézkedéseket jelentett be a Magyar Nemzeti Bank új vezetése, így 25 százalékkal csökken az eddig 1 milliárd forintos bónuszalap, továbbá két év alatt 20 százalékkal csökkennek a jegybank üzemeltetési költségei.

A jegybank csütörtöki közleménye szerint a jövőben öt ügyvezető igazgató alá szervezik a feladatokat: Palotai Dániel a monetáris politika megvalósításáért, Nagy Márton a pénzügyi stabilitásért és a hitelösztönzésért, Sándor György az intézmény működéséhez kapcsolódó feladatokért, Csizmadia Norbert a költségvetési koordinációért, Nagy Róza főigazgató pedig az MNB jogszerű és hatékony működésért felel majd. Így - az MNB korábbi szervezeti struktúrájával összevetve - Nagy Márton és Sándor György maradhat a korábbinak megfelelő munkakörében.

Csizmadia Norbert korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára, Nagy Róza pedig az NGM közigazgatási államtitkára volt.

A főigazgatói funkciót az MNB alapító okiratának legutóbbi módosítása során hozták létre. Akkor Matolcsy György jelenlegi elnök még nemzetgazdasági miniszterként, azaz a tulajdonos állam képviselőjeként határozott egyes, a munkáltatói jogköröket érintő módosításokról.

Ezt a jegybank közleményében azzal magyarázta, hogy az MNB "új elnöke nem ért egyet elődjével, aki a jegybankban egyszemélyi irányítási rendszert vezetett be". Az ügyvezető igazgatói pozíció létrehozás is hozzájárul az igazgatóság korábbi szerepének helyreállításához - fogalmaz az MNB közleménye.

A jegybank egyben jelezte: "a közelmúltban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által az MNB-ben feltárt törvénysértések kivizsgálása érdekében a jegybank új vezetése első munkanapján kezdeményezte a működési terület azonnali és átfogó ellenőrzését".
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk