kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Fejleszt és létszámot bővít az ASS

Egy több mint félmilliárdos beruházási program keretében tovább bővíti gyártóbázisát és növeli kapacitását a makói székhelyű ASS Berendezési Rendszerek Ipari Bt. - fejtette ki Gábor Zoltán ügyvezető igazgató a Napi Gazdaságnak.

Egyre nagyobb a kereslet ugyanis, a német tulajdonban lévő legnagyobb magyarországi iskolabútor-gyártó termékei iránt.

A beruházás első ütemében több mint ötezer négyzetméterrel bővítik a gyártóterületet, ahol többek között egy korszerű, úgynevezett elektrosztatikus technológiával működő porfestő üzemet alakítanak ki, amely várhatóan már szeptembertől termel - hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.

Ezzel párhuzamosan 20 fővel nő a létszám a jelenleg 330 dolgozót foglalkoztató, az ASS GmbH tulajdonában lévő cégnél. A 300 millió forintos beruházást saját erőből finanszírozták, ráadásul további 200 millió forintos technológiafejlesztést terveznek, amely 40 fős létszámbővítést tesz majd lehetővé.

A program második ütemét pályázati források segítségével szeretnék megvalósítani. A tavaly már több mint 13 millió euró nettó árbevételt elérő társaság termékeinek 95 százalékát a külpiacokon értékesíti. Magyarországon nőtt az érdeklődés a jó minőségű, tartós iskolabútorok iránt, ezért idén már 14 millió jövőre pedig, 20 millió euró körüli nettó árbevétellel kalkulálnak -tudta meg a Napi Gazdaság Gábor Zoltántól.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk