kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Fejlesztés a jászberényi Electrolux tanműhelyében

Eredményes pályázat nyomán 9,3 millió forintos fejlesztés valósult meg a jászberényi Electrolux Lehel Kft. tanműhelyében; a svéd tulajdonú cég a helyi Klapka György Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolával közösen tavaly a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészéből nyert 6 millió forintot, amihez 3,3 millió forint önerőt biztosított.

A jól képzett szakmunkásokból jelentős hiány van ma Magyarországon - mondta Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója sajtótájékoztatón, kedden. Hozzátette: egy helyesen megválasztott szakma egy embernek egész életére biztos egzisztenciát tud teremteni. Ahhoz, hogy újra kvalifikált szakmunkások legyenek, helyre kell állítani szakoktatói pálya megbecsültségét is.

Tamás Zoltán iskolaigazgató elmondta: a fejlesztés során az Electrolux Lehel Kft. tanműhelyében többek között 13 számítógépet szereltek fel. Helyet kapott hét olyan modul, amelyek segítségével a maróprogram használatát sajátíthatják el a forgácsoló szakmunkástanulók. Egy szoftverrel pedig háromdimenziós leképezést kaphatnak a tanulók az általuk beprogramozott forgácsoló műveletsorról.

Az Electrolux Lehel Kft. tanműhelye a folyamatos beruházások eredményeként a legkorszerűbb és a legjobban felszerelt a régióban. A hűtőgépgyár privatizációját követően az Electrolux és a Klapka György Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola megállapodást kötött az 1961 óta létező tanműhely további működtetéséről. 1998-tól jelentős fejlesztések történtek, a műhelyeket szakmai csoportonként alakították át, valamint új gépeket is vásároltak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk