Megjelent: 16 éve

Fejlesztési program a Kapuvári Húsnál

Az előzetes adatok szerint 13,3 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2006-hoz hasonlóan 2007-et is veszteséggel zárta a Debreceni Hús-csoporthoz tartozó Kapuvári Hús Zrt. Az eredményesebb működés érdekében az idén várhatóan folytatódik a cégnél a fejlesztési program - cikkezik a Napi Gazdaság.

A termékeinek mintegy 40 százalékát a külpiacokon értékesítő társaság elsősorban a Távol-Keleten, Japánban és Dél-Koreában szenvedett jelentős veszteségeket az alacsony dollárárfolyam miatt. Ugyanakkor a Balkánon, többek között Bulgáriában sikerült erősítenie pozícióit.

Az eredményesebb működés érdekében az idén várhatóan folytatódik az a fejlesztési program, amelyet korábban többször is elhalasztottak. Ennek keretében felújítják a vágóhidat és azt baconüzemet, amelyben a hagyományos ízvilágú kapuvári termékek készülnek.

A jelenleg mintegy 400 dolgozót foglalkoztató Kapuvári Hús idei üzleti tervében már 15 milliárd forint feletti nettó árbevétel elérése szerepel - írja a Napi Gazdaság.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk