Megjelent: 8 éve

Fekete Levente, a Decathlon regionális igazgatója

Fekete Levente karrierjét a Decathlonnál kezdte. Francia kötődése miatt már nagyon hamar kiszemelte a céget mint karrierjének helyszínét, amely már csak azért sem véletlen, mert komoly sportpályafutást tudhat maga mögött. Tornászként többszörös magyar bajnok volt. Vezérlőelve a munkában a bizalom és a pozitív gondolkodás.

images

Kezdőként, 27 éves korában került a Decathlonhoz. Részlegvezetőként kezdte a csömöri áruházban, ahol egy évet dolgozott ebben a pozícióban, majd négy évig volt a soroksári áruház igazgatója.

Egy évig nemzetközi LEAN koordinátora volt a cégnek, melynek keretében nemzetközi LEAN képzéseket tartott franciául és angolul. Három éve regionális igazgató, a Kelet-Magyarországon működő 9 áruházért felelős.

Sport pályafutás

Erdélyben, Marosvásárhelyen született. 7 évesen kezdett szertornázni, 16 évesen felkerült a román válogatottba. A csapat Európa bajnokságon bronzérmes lett, akkor ajánlott neki szerződést a Magyar Torna Szövetség, hogy települjön Magyarországra. Ez 18 éves korában meg is történt, 10 évig a magyar csapat tagja volt, 2007-ig. Világversenyeken vett részt, világkupán volt négyszer bronzérmes, számtalanszor magyar bajnok.

Sportmenedzseri szakot végzett a TF-en, ezt követően pedig a Műszaki Egyetemen egy francia-magyar MBA-t, amelynek köszönhetően a Decathlonhoz került. A céghez bekerülni azonban már jóval korábban tervei között szerepelt, mert élt Franciaországban 2002-2005 között, már onnan ismerte a sportáruházat. A francia nyelvet közel anyanyelvi szinten beszéli, a sportpályafutás adott volt, vezetői képzettség szinté megvolt, így az iskola befejezése után adott volt a cél.

Villámkérdések:

- Pszichológiai teszt vagy személyes elbeszélgetés?
Fekete Levente: Személyes beszélgetés.

- Belső vagy külső tréning?
Fekete Levente: Külső.

- Motiválás jó fizetéssel vagy fejlődési és előrelépési lehetőséggel?
Fekete Levente: Fejlődés és karrier.

- Személyes meeting vagy konferenciabeszélgetés?

Fekete Levente: Személyes meeting.

- Irodai munka ülve vagy állva?
Fekete Levente: Állva.

- Kiszervezés vagy házon belüli megoldás?
Fekete Levente: Házon belüli megoldás.

- Belső toborzás vagy küldő toborzás?
Fekete Levente: Az a jó ha egyensúlyban van, kellenek az új impulzusok is, de fontos a belső kinevezés

- Csapatmunka vagy egyéni teljesítmény?
Fekete Levente: Csapatmunka

- Főzés vagy étterem?

Fekete Levente: Étterem.

- Könyv vagy e-book?

Fekete Levente: Mindkettő, de a jövő az e-booké.
Decathlonnál az első számú HR-es a részlegvezető valamint az áruház-igazgató, ő van döntési helyzetben. Bár van egy központi kis HR csapat, akik segítik az áruházak működését, elsősorban támogató szerepük van. Fekete Levente számára így a HR-vonal már a kezdetektől jelen volt a munkájában, részlegvezetőként, majd áruház-igazgatóként. Véleménye szerint ezekben a pozíciókban legfontosabb a HR szerepe, hogy a vezető hogyan tud az embereivel bánni, milyen kapcsolatot tud velük kialakítani, mennyire tudja egyesíteni, dinamizálni csapatát. Ha ez rendben van, a csapat vidám, azt a vásárló is érezni fogja. A HR éppen ezért mindig központi kérdés volt a Decathlonban.

Fekete Levente már 7-8 éve nem tornázik, de rendszeresen jár konditerembe és heti kétszer-háromszor fallabdázni, és egy kezén meg tudná számolni, hogy hány olyan hét volt az elmúlt években, amikor nem sportolt, mert ez nála életforma. Olvasni szeret, főleg szépirodalmat, menedzsment könyveket, pszichológiát. Ez részben hobbi, de ezeket alkalmazni is lehet a munkában.

Vezérlőelve a munkában a bizalom - bizalmat adni az embereknek -, és a pozitív gondolkodás.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk