Megjelent: 16 éve

Feketemunkások építik Kóka villáját

Feketemunkásokat találtak Kóka János gazdasági miniszter villájának építkezésén az ellenőrök. Az építkezést szervező cég képviselője úgy nyiltakozott, hogy ők csak bejelentett munkaerővel dolgoztatnak, a szabálytalanságot az alvállalkozók követték el. A kormányszóvivő szerint a gazdasági miniszter nem felelős a történtekért.

Egy embert a rendőrök vittek el, mert körözés alatt állt. Több román állampolgárságú munkásról pedig kiderült, hogy szerződés nélkül dolgoznak. Az építkezést szervező cég képviselője azt mondta, hogy ők csak bejelentett munkaerővel dolgoztatnak, a szabálytalanságot az alvállalkozók követték el.

Az SZDSZ sajtóosztálya a hírre reagálva közölte: Kóka János nem felelős, ha a kivitelező alvállalkozói szabálytalanságokat követtek el. A kivitelezést megrendelő cég a szokásosnál is több jogi garanciát követelt meg a szerződésben, hogy a kivitelező csak bejelentett munkaerővel és a munkajogi szabályoknak megfelelően dolgozik az épületen.

Budai Bernadett kormányszóvivő kijelentette: senki nem vállalhat felelősséget azért, hogy az általa megbízott vállalkozó, vagy alvállalkozó a szerződésben rögzítettel ellentétben kiket foglalkoztat.

A Független Hírügynökség úgy tudja: a fővállakozó hétfőn szerződést bont azzal az alvállalkozóval, aki a be nem jelentett munkásokat foglalkoztatta.

Magyar Rádió, index.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk