kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Felállt a Vodafone egyik vezére

Sir Julian Horn-Smith, a Vodafone egyik alapítója lemondott vezetői poziciójáról. Sir Julian 22 évet töltött a Vodafone-nál. A cégnél elmondták: Sir Julian távozását már régóta tervezgették, ám most jött el az idő, amikor úgy érezte, ideje nyugdíjba vonulni. A részvényesek úgy vélik, az alapító távozása nem hoz nagy változásokat a cég életében. Nincs túlzottan nagy nyugalom a Vodafone házatáján: egyre nagyobb nyomás nehezedik Arun Sarin vezérigazatóra a Vodafone tengerentúli stratégiájával kapcsolatban, melyet mellesleg Sir Julien is támogatott. Egyre erősebb az az álláspont, miszerint a Vodafone-nak ki kellene vonulnia az Egyesült Államokból, ahol a Verzion Wireless 45 százalékát birtokolják. A telekom cég japán részlegének gyenge teljesítménye is folyamatosan napirenden van. Sir Julian egyike volt a "három muskétásnak": Sir Christopher Genttel és Ken Hydonnal alapították a céget: ők hárman előre látták a Vodafone hihetetlen növekedését és villámgyors tengerentúli terjeszkedését.

Sir Julian Horn-Smith, a Vodafone egyik alapítója lemondott vezetői poziciójáról. Sir Julian 22 évet töltött a Vodafone-nál. A cégnél elmondták: Sir Julian távozását már régóta tervezgették, ám most jött el az idő, amikor úgy érezte, ideje nyugdíjba vonulni. A részvényesek úgy vélik, az alapító távozása nem hoz nagy változásokat a cég életében.

Nincs túlzottan nagy nyugalom a Vodafone házatáján: egyre nagyobb nyomás nehezedik Arun Sarin vezérigazatóra a Vodafone tengerentúli stratégiájával kapcsolatban, melyet mellesleg Sir Julien is támogatott. Egyre erősebb az az álláspont, miszerint a Vodafone-nak ki kellene vonulnia az Egyesült Államokból, ahol a Verzion Wireless 45 százalékát birtokolják. A telekom cég japán részlegének gyenge teljesítménye is folyamatosan napirenden van.

Sir Julian egyike volt a "három muskétásnak": Sir Christopher Genttel és Ken Hydonnal alapították a céget: ők hárman előre látták a Vodafone hihetetlen növekedését és villámgyors tengerentúli terjeszkedését.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek