Megjelent: 18 éve

Felállt az Allianz Bank vezérkara

A felügyelet engedélyezte az Allianz új lakossági bankjának, a ma még Dresdner Bank (Hungaria) néven jegyzett hitelintézet vezetőinek kinevezését – tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kedden.

Az Allianz Bank öttagú igazgatóságának elnöke Salamon Károly, az Allianz Hungária Biztosító Rt. rövidesen vezérigazgatóvá előlépő, ma még vezérigazgató-helyettese. Tagjai Hegyi Gábor, Kozek András, Kálózdi Tamás, valamint a korábban CIB-vezérként ismert Farkas Ádám, aki a bank vezérigazgatói posztjának várományosa.

A háromtagú felügyelőbizottság elnöke Zsedényi Zsolt, az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese, tagjai: Hoványi Sándor és Jankó Tamás.

Az Allianz Hungária Biztosító Rt. január 4-én jelentette be, hogy tevékenységét bővíti, és hitelintézeti tevékenységbe kezd. Piaci hírek már akkor is arról szóltak, hogy valójában nem alapításról, hanem a tevékenységét fiókként folytató Dresdner Bank (Hungária) banki licencének megvásárlásáról van szó.

Az Allianz Hungária Biztosító pénzügyi tevékenységének kiszélesítését a biztosító vezérigazgatója, Patai Mihály nevéhez kötötték, a biztosítóvezér azóta a HVB-csoporthoz csatlakozott: a HVB Bank hétfőn jelentette be, hogy vezérigazgatójává 2006. április 15-étől Patai Mihályt nevezik ki.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek