kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Felelős vállalatirányítási vezetőt nevezett ki a Budapest Bank

Doszpod Dénest (40) nevezte ki felelős vállalatirányítási vezetőjévé a Budapest Bank (GE Money Bank). A szakember a bank jogszabályi megfelelési (compliance), működésikockázat-kezelési, pénzmosás-megelőzési, valamint adatvédelemi, bankbiztonsági és csalásmegelőzési területeiért felel. Doszpod Dénes kinevezésével a pénzintézet új felsővezetői pozíciót hozott létre.

A GE Money nemzetközi gyakorlatában hosszú évek óta kiemelt terület a felelős vállalatirányítás. Anyavállalatunk példáját követve, az elmúlt években a Budapest Banknál is számos folyamatot vezettünk be a jogszabályoknak való megfelelés és a működésikockázat-kezelés megerősítése érdekében. Ezáltal teszünk eleget belső szabályzataink, valamint a hazai és nemzetközi jogszabályi környezet által támasztott elvárásoknak is - fejtette ki Mark Arnold, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója az új vezető hivatalba lépése kapcsán.

Doszpod Dénes kinevezését megelőzően, 2001-től az Ernst&Young üzleti kockázatkezelési szolgáltatásokért felelős senior menedzsere volt, korábban különböző hazai és nemzetközi pénzügyi szolgáltató vállalatoknál töltött be tanácsadói és ügyfélszámla-felelősi pozíciókat.

Doszpod Dénes 1988-ban végzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, 2006-ban szerezte meg a Purdue Egyetem (USA) és a Közép-Európai Egyetem közös Executive MBA képesítését. Doszpod Dénes tagja a Belső Ellenőrök Nemzetközi Intézetének, valamint a magyaroszági Amerikai Kereskedelmi Kamara Felelős Vállalatirányítási Bizottságának. A szakember magyar anyanyelvén kívül folyékonyan beszél angolul, valamint társalgási szinten németül.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk