Megjelent: 15 éve

Felemás a 4+1 program fogadtatása

Hiába indul el várhatóan még ebben a hónapban a nagyvállalatoknak szóló, mintegy tízmilliárd forint keretösszegű, 4+1 néven ismertté vált munkahelymegőrző pályázat, sokan nem élnek a lehetőséggel - cikkezik a Világgazdaság.

- Biztosan nem nyúlunk majd ehhez a munkahelymegőrző támogatáshoz - szögezte le a Világgazdaságnak Légrádi Veronika, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. Elmondása szerint a cég az április 20-tól november 15-ig tartó időszakra áll át a négynapos munkahétre, mégpedig úgy, hogy a munkaórák száma változatlan maradt. Így lényegében a korábbinál hatékonyabb, úgynevezett nyári munkarendre tértek át a társaságnál, ez a tervek szerint a 3300 dolgozó esetében mintegy 200 millió forintos megtakarítást jelent.

A General Motors szentgotthárdi motor- és váltógyára is foglalkozik a munkahelymegőrző pályázatok lehetőségével, ám a szóvivő konkrétumokról egyelőre korainak tartaná beszélni. Mint ismert: a cégnél 2009. január 19-én írták alá azt a keretmegállapodást, amelynek értelmében év végéig csökkentett munkaidőt rendelhet el a menedzsment. Ez azt jelenti, hogy igénytől függően döntik el, melyik héten dolgozzon öt napot vagy annál rövidebb időt a gárda. Jelenleg arra számítanak, hogy a következő időszakban teljes időben foglalkoztathatnak. Összesen 1050 munkavállalót érint a változtatás, közülük mintegy 640 fő a cég saját állománya, 40 bérelt munkavállaló, 370-en pedig alvállalkozóként segítik a gyártás folyamatát - olvasható a gazdasági napilapban.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk