kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Feljebb vihetik a különadó határát

Komoly esély van rá, hogy a Fidesz-KDNP a tanárok, egészségügyi, rendészeti dolgozók esetén nem 2 millió, hanem 3,5 millió forint felett veti ki a különadót - cikkezi a Népszabadság.

Már ma elkezdi az Országgyűlés azoknak a Lázár János által jegyzett javaslatoknak a tárgyalását, melyek azt célozzák: ha a Fidesz-KDNP kétharmados többség ismét megszavazza a 98 százalékos végkielégítésekre vonatkozó különadóról szóló törvényt - visszamenőleges hatállyal -, az Alkotmánybíróság már ne mondhassa ki a törvényt másodszor is alkotmányellenesnek.

Lázár János azt indítványozta: a júliusban elfogadott 98 százalékos különadóról szóló rendelkezéseket ismét változatlan formában szavazzák. Ez azt jelentené, hogy az alacsony, 2 milliós határ maradna; így nemcsak a Fidesz által "pofátlannak" nevezett, jó erkölcsbe ütköző, tisztességtelen végkielégítéseket sújtanák a különadóval, hanem a 30-40 éves szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottak - tanárok, egészségügyi, rendészeti dolgozók - jogos végkielégítését is. Ez ellen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Munkástanácsok is tiltakozott.

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség mai ülésének első napirendi pontja a különadó lesz. Jó esély van rá, hogy a 2 milliós határt 3,5 milliósra emelik, így csak a végkiselégítések efölötti részére vetnék ki a 98 százalékos különadót. Harrach Péter KDNP-frakcióvezető a Népszabadságnak azt mondta: készek arra, hogy olyan módosító indítványt terjesszenek elő, mely kiveszi a hosszú szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottakat a törvény hatálya alól. S úgy már a KDNP is megszavazza a 98 százalékos különadót.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk