Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Fellégezhet az ország tömegközlekedése: véget ért a sztrájk

A vasutassztrájk 10 órakor, a BKV munkabeszüntetése pedig délután egy órakor ért véget.

images

Elindultak a végállomásokról a metró, a kisföldalatti és a HÉV szerelvényei, miután délután egy órakor véget ért a hajnalban kezdődött munkabeszüntetés a BKV-nál - mondta el Nemes Gábor, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke


BKV- sztrájk



Teljes munkabeszüntetést tartottak hétfőn üzemkezdettől 13 óráig a BKV-szakszervezetek, miután vasárnap sem sikerült egyezségre jutniuk a munkáltatóval. Minden dolgozó csatlakozott a munkabeszüntetéshez, a járművezetők, forgalomirányítók és a műszakiak 99 százaléka sztrájkolt - közölte Gulyás Attila, a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese hétfőn.

Gulyás Attila elmondta, hogy tudomása szerint a munkáltató betartotta a törvényt, "nem követett el a sztrájkolókkal szemben törvénytelenséget, és ez fordítva is így van, vagyis a sztrájkolók sem akadályozták azokat a munkavállalókat, akik dolgozni akartak."

Gulyás Attila kifejtette: a május 8-ai fizetés folyósításáig döntenek a szakszervezetek, hogy az úgynevezett sztrájkalapból utalnak-e sztrájksegélyt a munkabeszüntetésben részvevő tagjaiknak. Mint mondta, nem minden szakszervezetnek van sztrájkalapja, így egyelőre nem lehet tudni, hogy kapnak-e pénzt a sztrájkoló dolgozók.

A szakszervezetek képviselői és a közlekedési vállalat vezetősége hétfőn délután 17.00 órakor ülnek újra tárgyalóasztalhoz, hogy tovább egyeztessenek az érdekképviseletek követeléseiről. A szakszervezetek elsősorban a tervezett csoportos leépítések ellen tiltakoztak a hétfői munkabeszüntetéssel, de hangsúlyozzák, hogy a vállalat gazdasági helyzete a "nulladik órában" van. Megfogalmazásuk szerint hamarosan elkezdődik a vállalat széthullása, felaprózása, a munkafolyamatok kiszervezése, a telephelyek eladása, ami megint leépítésekhez vezet majd.

A tervezett járatritkítások ellen is tiltakoznak és nehezményezik, hogy a paraméterkönyv kidolgozásába sem vonja be őket a cég menedzsmentje. A szakszervezetek fenyegetése szerint ha a vezetőség nem tudja garantálni, hogy a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat és az állam illetékeseinek bevonásával megoldja a társaság finanszírozási problémáit, akkor újra sztrájkba lépnek.

Az elnökhelyettes elmondta, hogy reggel nem volt olyan munkavállaló a BKV-nál, aki felvette volna a munkát. Ez a HÉV-re, a buszra, a trolibuszra és a metróra egyaránt vonatkozott, minden le is állt.

Nemes Gábor, a Cinkotai Autóbusz Üzem Szakszervezet elnöke reggel elmondta, egyetlen jármű sem hagyta el a telephelyet. "Állt a forgalom" a kelenföldi autóbusz telephelyen is - közölte Bartha Pál, a Fürst Autóbusz Szakszervezet elnöke.


Mi várható délután?


A BKV-sztrájk befejeztével, 13 órakor nemcsak a végállomásokról, hanem a megállókból is indulnak a metró, a földalatti és a HÉV szerelvényei - mondta Kiricsi Karola, a társaság sajtószóvivője - a felszíni közlekedésben várhatóan csak 16-17 óra körül áll majd helyre a forgalom.

A földalattin, a kék és a piros metrón, valamint az összes HÉV-vonalon mindenhol egyszerre indul meg a közlekedés. Ezeken a vonalakon, ahol menetrend szerint 13 órakor szerelvénynek kell lennie, az ott is lesz - közölte a szóvivő. Hozzátette, a felszíni közlekedésben várhatóan 16-17 óra körül áll majd helyre a forgalom, mivel a villamos-, busz-és trolibuszsofőrök többsége csak 13 órakor veszik fel a munkát, és akkor csak a végállomásokról indítják ezeket a járműveket.

A szóvivő kijelentette: délelőtt a BKV buszjáratai közül az 52-es, a 73-as, a 144-es és a 239-es járatok közlekedett, de ezek is csak csökkentett üzemmódban. A villamosok közül az 1-es, a 14-es, a 18-as és a 28-as közül volt, amely elindult, azonban ezek sem a menetrend szerint indultak, illetve érkeztnek. A HÉV csak Gödöllő és az Örs vezér tere között járt, de itt is bizonytalan volt, hogy mely járatok indulnak el.
A sztrájk hétfő délután egy óráig tartott.

Vasutassztrájk - felfüggesztve


A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn 10 órakor felfüggesztette a korábban többször felfüggesztett és hétfőn 0.00 órakor újra megkezdett munkabeszüntetést - erősítette meg az MTI értesülését Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.

A GYSEV Zrt. vonalain hétfőn délelőtt helyreállt a rend, a vonatok újra a megszokott módon közlekednek - közölte a társaság hétfőn.

A közlemény szerint a délelőtti óráktól a Sopron-Győr vonalon újra a győri MÁV-állomásra érkeznek, és onnan indulnak a GYSEV vonatai, Sopronból pedig a 13.15 órás InterCity újra menetrend szerint közlekedik Sopron-Győr-Budapest között.

A Sopron-Szombathely, valamint Szombathely-Szentgotthárd vonalakon is helyreállt a rend a késő délelőtti órákra, a vonatok újra Szombathely állomásra érkeznek, illetve onnan indulnak Szentgotthárd és Sopron felé.

A MÁV Zrt. és a VDSZSZ között eredménytelenül zárult hétfőn az egyeztetés a sztrájkkövetelésről és a még elégséges szolgáltatásról.

Gaskó István elmondta: a MÁV tárgyalóképtelensége és "a közlekedési minisztérium vezetés nélküli helyzete" miatt döntött úgy a szakszervezet, hogy 10 órától felfüggeszti a sztrájkot.
A VDSZSZ elnöksége folyamatosan értékeli a helyzetet, és dönt a további lépésről, köztük a sztrájk folytatásáról, hiszen a szakszervezet nem adja fel követeléseit, a sztrájkfelhívását nem vonja vissza - hangsúlyozta az elnök. Gaskó István sikeresnek értékelte a hétfői vasutassztájkot, hiszen a vasúti hálózaton a közlekedés "megbénult most is, éppen úgy, mint a korábbi munkabeszüntetések idején".

A VDSZSZ jegyvizsgáló és kocsivizsgáló dolgozóinak többsége, illetve a forgalmi dolgozók egy része sztrájkolt.

A vasúti közlekedés az ország több pontján szünetelt hétfőn a vasutasok munkabeszüntetése miatt - mondta Oroszi Rudolf, a VDSZSZ ügyeletese az MTI-nek hétfőn korán reggel.

A szakszervezet ügyeletese annyit tudott közölni, hogy Debrecen, Záhony, Miskolc állomásokon nem közlekednek vonatok, Pécsett a kocsivizsgálók sztrájkolnak és a Gyékényes-Dombóvár járat sem közlekedik. Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke elmondta: a műszakváltás reggel 6 és 7 óra között zajlik, a reggeli vonatközlekedés nagyban függ attól, hogy ebben az időszakban hányan veszik fel a munkát.

A MÁV korábban azt közölte, hogy előzetes felmérései szerint akár a vonatok 65-70 százaléka is közlekedhet a sztrájk ideje alatt.

A VDSZSZ információja szerint korábban Budapesten a Keleti és a Nyugati pályaudvaron álltak a vonatok, a Déliben viszont van vonatforgalom. A Keleti pályaudvarról nem indult és oda nem is érkezett vonat, a sínek mellé a "Sztrájk, nincs megállás" felirat van kifüggesztve.

A személyszállító vonatok több mint 90 százaléka elindult hétfőn reggel Szombathelyről, utasok azonban alig voltak - tájékoztatott Fábián Kálmán, a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) területi vezetője. A szombathelyi vasútállomáson hétfőn reggel kevés volt az utas, főleg diákok vártak az induló szerelvényekre.

A MÁV az aktuális helyzetről az internetes honlapján tájékoztatja az utasokat, a pályaudvarokon pedig több mint 100 fővel növelték a tájékoztatásban részt vevő munkatársak számát.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a vasárnapi sajtótájékoztatón azt mondta, véletlen egybeesés, hogy a BKV-sztrájkkal egy időben tartják a vasutassztrájkot. A vasutasok szolidárisak a BKV-sok munkabeszüntetésével. A VDSZSZ elnöke úgy vélekedett, hogy a két sztrájk megbéníthatja az ország, a főváros közlekedését. A tárgyalás a felek között hétfőn 8 órakor folytatódik Herczog László közvetítő bevonásával.

A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Időközben a sztrájkkövetelés kiegészült azzal, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a pénzügyminiszter által bejelentett további inflációnövekedést a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja.
A MÁV álláspontja szerint nincs jogi és gazdasági alapja a követelések teljesítésének. A tárgyalás a felek között hétfőn 8 órakor folytatódik Herczog László közvetítő bevonásával.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) február elsejjén hajnali három órától kezdett határozatlan idejű gördülő vasutassztrájkba a MÁV Zrt.-nél, a MÁV-START Zrt.-nél és a MÁV Gépészeti Zrt.-nél, amelyet még aznap déltől felfüggesztett.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk