Megjelent: 18 éve

Félmilliárdos közmunkaprogram a vasútvonalak megtisztítására

Gaál Gyula, a MÁV ZRt. elnök-vezérigazgatója és Csizmár Gábor, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter pénteken egy milliárd forint értékű együttműködési megállapodást írt alá. 2005. után 2006-ban is közmunkaprogramok indulnak a vasútvonalak megtisztítására.


A vasúti pályák mentén évente több ezer köbméter szemét halmozódik fel. Ennek összegyűjtése, elszállítása, a vasúti pályák környékének megtisztítása a gyomoktól, gallyazás, árokkarbantartás, a pálya melletti használaton kívüli épületek lebontása stb., mind olyan tevékenységek, amelyek lehetőséget teremtenek tartós munkanélküliek foglalkoztatására.

A foglalkoztatás ezen formája már 2005-ben is sikeres volt. A Balaton mellett 71 településről 526 közmunkás dolgozott a vasútvonalak megtisztításán, az átjárók beláthatóságának javításán. A borsodi, a nógrádi és a békési vasúti program azonos nagyságrendű, 50-50 millió forintos volt. 167-167 közmunkást foglalkoztattak mindhárom megyében.

2006-ban a vasúttal közös programok összértéke eléri az egymilliárdot: a most aláírt megállapodás 500 millió forint MÁV-forrásról és hasonló nagyágú FMM-forrásról szól. Még februárban megjelennek a konkrét pályázati felhívások. Március közepétől - illetve, ahogy az idő engedi, mintegy 1200-1300 embernek adunk félévi közmunka-lehetőséget, csupán a vasutak mentén. Ilyen módon a többnyire segélyből élő, alacsony iskolai végzettségű, foglakoztatási szempontból hátrányos helyzetű kör rehabilitációja kezdődhet el.

Menedzsment Fórum

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek