Megjelent: 8 éve

Felmondási hullám jelzi az egészségügy összeomlását

Tizenkét ápoló hagyja el a Szent István Kórházat, egy osztályról hatan is elmennek decemberben. Sokan mennek külföldre az alacsony bérek és munkakörülmények miatt, egyre nehezebb orvosolni a szakemberhiányt - írja az Origo.

images

Egyikük azt nyilatkozta az Origónak felmondása okaként, hogy nem bírta már az erőltetett munkát, a lecsúsztatott túlórákat. Továbbá a két gerincsérve mellé nem akart egy harmadikat havi 110 ezer forintos fizetésért. A fiatal nő januártól segédápolóként fog dolgozni Németországban, az 1500 eurós bérért.

Dr. Müller Péter, a Szent István Kórház orvosigazgatója szerint 12 szakdolgozó távozása nem számít kiugró számnak: novemberben például 32 ápoló hagyta ott az intézményt, és 27 lépett be helyettük.

Naponta két-három ápoló és orvos vándorol ki külföldre, hiányukat pedig egyre nehezebb belföldi munkaerővel pótolni - írja a portál.

Ez vált nyilvánvalóvá a Szent Imre Kórház krízisénél, amikor egyszerre hat altatóorvos hagyta ott az intézményt. Az Origo úgy tudja, az orvosok a nővérhiányt elégelték meg, ami miatt nem tudták biztonsággal ellátni a munkájukat.

Hasonló folyamat mehetett végbe a Szent János Kórházban is az Origo cikke szerint, ahonnan június óta öt idegsebész távozott, részben személyi problémák, részben a munkavégzés körülményei miatt.

Origo
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk