Megjelent: 16 éve

Felmondott Görözdi György

Néhány hónappal az után, hogy a kormányzati negyed projektjét végleg elvetették, munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte a program vezetője, Görözdi György - erősítette meg a Magyar Hírlap értesülését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.

A napokban felmondott Görözdi György, a kormányzati negyed tervezését-építését felügyelő miniszterelnöki megbízott a Kormányzati Negyed Kft.-nél, mert az év eleje óta nem kaptak pénzt a munkabérekre és az egyéb kiadásokra - értesült a Magyar Hírlap.

A program vezetője azért kezdeményezte felmentését, mert az év eleje óta nem kaptak pénzt a munkabérekre és az egyéb kiadásokra.

Az ügyben sem a kft-nél, sem a Pénzügyminisztériumnál nem nyilatkoztak. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Görözdi György távozását megerősítette.

Magyar Hírlap/ Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk