Megjelent: 15 éve

Ferihegy: a BA félrevezeti a közvéleményt?

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) szerint azért elsöprően magas a ferihegyi sztrájk támogatottsága, mert az ott dolgozók a teljes létbizonytalanság határán, a legalapvetőbb jogaikért küzdenek, szeptember eleje, a sztrájktárgyalások megkezdése óta. A Budapest Airport tudatosan vezeti félre a közvéleményt ezzel kapcsolatban - állítja a közlemény.

A LESZ és az RDSZSZ lapunknak eljuttatott közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a BA Zrt. szerint a sztrájk a takarítás kiszervezése ellen indult, holott a szakszervezetek hivatalos levélben, többször jelezték panaszaikat és követeléseiket. Ezekre a vállalat menedzsmentje nem adott érdemi választ, sőt azokat nem továbbította a cég közgyűlésének sem. A munkabeszüntetés - szemben a BA Zrt. csúsztatásaival - a következő célokért folyik:

1. A vállalatvezetés hagyjon fel az eddig 120 munkatárs állásába kerülő leépítésekkel. Naponta egy-két munkatárs kirúgása vagy elüldözése ugyanis a rettegés légkörét honosította meg Ferihegyen. Hozzák nyilvánosságra, milyen, a munkaerőt érintő tervei vannak a következő időszakra. Kérik, ne hivatkozzanak többet az Útiterv c. dokumentumra, az ugyanis semmitmondó, terjedelme pedig egyetlen oldal.
2. A BA Zrt. töltse fel a létszámhiányt minden munkakörben, nem tartható, és veszélyes is a rendszeres túlmunkavégzés. Egyes munkakörökben évek óta kötelező a túlmunka, a munkarendek kiszámíthatatlansága pedig a magánéletet is tervezhetetlenné teszi.
3. Kérik a menedzsmentet, hogy az elmúlt három évben elmaradt pótlékokat a Munka törvénykönyve rendelkezéseinek értelmében fizessék ki. Ez egyformán igaz a túlórákra, és a biztonsági szolgálatot megillető veszélyességi pótlékra ("különleges körülmények ösztönzője").
4. Az időszakonként meg-meghosszabbított, határozott idejű munkaszerződéseket a szabályoknak megfelelően váltsák fel határozatlan idejű szerződésekkel.
5. Bár a vaspondrók és hangyák jelentős részét követeléseink hatására idén ősszel kiirtották, a pihenő- és mellékhelyiségek állapota továbbra is méltatlan egy európai repülőtérhez. Ezekben biztosítsák az alapvető higiéniát és felszereltséget!
6. Miután a dolgozókat védő előző kollektív szerződést egyoldalúan felmondta, a BA vállaljon kötelezettséget, hogy ha elfogadnak egy új KSZ-t, amellett három évig kitart. Ellenkező esetben nem vehetőek komolyan a cég tárgyalási szándékai.
7. Hagyjanak fel a szakszervezeti tagok, tisztségviselők zaklatásával. Tegyék lehetővé, hogy a szakszervezeti vezetők szabadon mozogjanak a repülőtér területén. Az érdekképviselet korlátozás nem csak törvényt, de az Alkotmányt is sérti.
8. A BA Zrt. állítsa le a kiszervezéseket, a következő három évben ne indítson ilyet. Az eddigi kiszervezések eredménye nyomán a minimálbéres, jogfosztott és kizsigerelt dolgozók maradtak Ferihegyen, és esett a szolgáltatások színvonala is.
9. A vállalat ismerje el, hogy a röntgengépek kezelői ionizáló sugárzásnak vannak kitéve, és biztosítsa a Munka törvénykönyve értelmében az ezért járó évi öt nap pótszabadságot. Kérik, hogy a biztonsági ellenőr beosztásban dolgozókat is illessék meg az utasbiztonsági ellenőrök jogai.
10. Kérik a munkáltatót, hogy megszületett jogerős bírósági ítélet alapján még az idén szerezze vissza a Magyar Államtól a BA Zrt. üdülőjét, és a privatizációs szerződésben megjelölt határidő végéig azt kizárólag eredeti rendeltetése szerint hasznosítsa, és biztosítsa a munkavállalók számára a kedvezményes üdülés lehetőségét az ingatlanban.
11. Kérik a munkáltatót, hogy a szakszervezetek részére adja át az idén elbocsátott munkavállalók létszámát és munkakörét tartalmazó kimutatást, valamint vállalja, hogy 2010-ig nem bocsát el munkavállalókat, különös tekintettel arra, hogy a létszámcsökkentések a repülésbiztonságot veszélyeztetik.
12. Kérik a bérfeszültség rendezését, mert nagy ellenérzéseket szül, hogy ugyanazon munkát végző emberek fizetései között óriási különbségek vannak.

A fentiekkel összefüggésben kérik a szakszervezetek, hogy a Budapest Airport hagyjon fel a „három M” politikájával. Nem a megfélemlítés, mellébeszélés és megalázás, hanem az őszinte, feltétlen párbeszéd tudja kilendíteni Ferihegyet a holtpontról. Vagdalkozás és ultimátumok helyett a dolgozók jogos követeléseinek meghallgatása az első lépés Ferihegy sikere felé, ami mindannyiunk érdeke – vélik az érdekképviseletek, amelyek leszögezték, a sztrájk mindaddig folytatódik, amíg valódi, feltétlen tárgyalókészséget nem tapasztalnak a menedzsment részéről.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk