kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Ferihegy dolgozóinál a privatizációs terv

Megkapták a Budapest Airport Rt. dolgozói az új privatizációs pályázat-tervezetet az ÁPV Rt-től. A dolgozók tizenöt napig tehetik meg észrevételeiket. Kovács Zoltán az üzemi tanács elnöke elmondta: amennyiben az ÁPV Rt. nem folytat velük érdemi egyeztetést, ismét jogorvoslatot kérnek.A Budapest Airport Rt. (BA) üzemi tanácsa szerdán megkapta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-től (ÁPV) a BA új privatizációs pályázatának tervezetét. Az üzemi tanácsnak tizenöt napja van arra, hogy válaszoljon a tulajdonos és a munkáltató megkeresésére. Kovács Zoltán, a Budapest Airport Rt. üzemi tanácsának elnöke reményét fejezte ki, hogy az ÁPV Rt. érdemben konzultál majd a dolgozókkal. Amennyiben csak formai konzultáció történik, Kovács szerint "érdekes helyzet" áll elő. Amennyiben az ÁPV Rt. a dolgozókkal való egyeztetés nélkül indítja meg a privatizációs pályázatot, Kovács szerint az üzemi tanács ismét jogorvoslattal él majd.Kovács az [origo]-nak elmondta hosszú távon továbbra is az a cél, hogy kiharcolják a ferihegyi dolgozók számára a dolgozói részvényt. Kovács ezt a privatizáció után állami kézben maradó 26 százalékos Budapest Airport részvénycsomagból véli megoldhatónak.Kovács Zoltán kijelentéseire reagálva Oravecz Péter, az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója elmondta: nem szabad egybemosni a mostani privatizációs kérdést a dolgozói részvény kérdésével. Oravecz az [origo]-nak elmondta: először a Fővárosi Bíróság döntése miatt semmissé vált privatizáció ügyét oldják meg a ferihegyi dolgozókkal.A mostani pályázat kiírására azért volt szükség, mert a Fővárosi Bíróság jóvá hagyta a munkaügyi bíróság a korábbi tendert megsemmisítő ítéletét. A mostani privatizációra várhatóan azt az öt céget hívja meg az ÁPV Rt., amelyek bejutottak a korábbi pályázat második fordulójába. A német Hochtief, a Fraport, a brit BAA, az ausztrál Macquarie és a dán Copenhagen Airports versengenének Ferihegyért.A korábbi privatizáció első fordulójának legmagasabb összegű ajánlata 390 milliárd forint volt, ezt állítólag a Hochtief tette, bár a német cég azóta sem erősítette meg ezt az értesülést. Veres János pénzügyminiszter már korábban kijelentette, hogy rekord bevételt vár a privatizációtól.Barsi Szabó Gergely[origo]
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek