kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Ferihegyen havi kilencvenezerért keresik a bombákat

Miközben a biztonsági és utasbiztonsági ellenőrökön a nyomás egyre nő, ez a negyedik év, amikor a Hochtief-Budapest Airport nem emelné átlagosan nettó 90-100 ezer forintos fizetéseiket, áll a LESZ közleményében.

images

A légiközlekedés színvonalát is veszélyeztetheti, hogy a Hochtief-Budapest Airport évente újabb bőrt szeretne lehúzni saját munkavállalóiról. A cégnél a negyedik béremelés nélküli év lenne 2010, holott a cég, a tulajdonos eddig is munkahelyek százainak kiszervezésével került jobb anyagi helyzetbe, írják közleményükben a LESZ érdekvédői.

A szakszervezet úgy véli, a légiközlekedésben közvetve és közvetlenül minden dolgozó felelős a biztonságért, így a versenyképtelen, folyamatosan csökkenő reálbérek a cég humánpolitikájának érzéketlensége mellett felelőtlenségről is tanúskodnak. A kölcsönzött munkaerő és az egyre jelentősebb alvállalkozói hálózatok tetézik a problémákat.

A folyamatos elbocsátások, illetve a schengeni csatlakozásból, és a folyamatos terror-fenyegetettségből adódó többletfeladatok miatt mára állandósult a munkaerőhiány, és ennek eredményeként mindennapos a "rendkívüli munkavégzés". A LESZ álláspontja szerint a cégnél legalább 100 dolgozót kellene felvenni - "nem méregdrága külföldi sztrájktörőket, hanem alaposan felkészített, lehetőleg magyar munkavállalókat".

A légiközlekedés biztonságáért közvetlenül felelős biztonsági és utasbiztonsági ellenőrök a karácsonyi merényletkísérlet nyomán most úgy kapnak ismét többletfeladatokat, hogy közben havi nettó bérük jellemzően 90-100 ezer forint körül alakul. A LESZ ezért sem tud engedni béremelési követeléseiből.

A Hochtief-Budapest Airportnál dolgozók évek óta türelmesek és megértőek. Azonban nem halogatható tovább, hogy megoldást találjanak a cég három legégetőbb problémájára:

- A nemrégiben kipattant korrupciós ügyek teljes körű kivizsgálása, a jelenlegi átláthatatlan működési rend tisztázása.
- A többmilliárdos tanácsadói és szakértői szerződések felülvizsgálata, a feladatok házon belüli ellátása hatékonyabb menedzsment révén.
- A megalázóan és felelőtlenül alacsony dolgozói fizetések kérdésének rendezése.

A LESZ felszólítja a magyar kormányt, hogy társtulajdonosként álljon ki a ferihegyi dolgozók követelései mellett, a magyar és nemzetközi légiközlekedés biztonságáért. A szakszervezet reméli, hogy a magyar kormány nem alárendelt pozícióból tárgyal a nemzetközi Hochtief konszernnel, a magyar munkavállalók, és családjaik érdekeit tartja szem előtt.

Január 3-án Claude Morales, Mary Honeyball, Brian Simpson, Stephen Hughes és Glenis Wilmott európai parlamenti képviselőkhöz, illetve John McDonnell és Alan Keen brit parlamenti képviselőkhöz fordult a legnagyobb angol szakszervezet, a Unite the Union. Levelükben mély aggodalmuknak adnak hangot a Budapesten sztrájkhelyzetben alkalmazott külföldi sztrájktörők jelentette biztonsági kockázatok miatt.

A LESZ ehhez annyit tesz hozzá: a reptéri kiszervezések nyomán alulfizetett, rosszul felkészített, nem egyszer részben feketén foglalkoztatott munkavállalók sokasága jelent meg a ferihegyi cégeknél az elmúlt évek folyamán. Ez nem csak a dolgozói jogok semmibevételét tette lehetővé, de egyben a szolgáltatási színvonal csökkenésével, újabb biztonsági aggályok, kockázatok felmerülésével is járt. A reptéri dolgozók és az utasok érdekei épp ezért egybeesnek, áll a LESZ sajtóanyagában.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk