Megjelent: 18 éve

Fidesz: fedjék fel a bértábla tervezett változásait!

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy még az önkormányzati választások előtt hozza nyilvánosságra, milyen változtatásokat tervez a közalkalmazotti bértáblában – mondta Révész Máriusz, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján

Révész Máriusz azt mondta: „a Fidesz nevében felszólítom a Gyurcsány-kormányt, hogy szedje össze a bátorságát, és az önkormányzati választás előtt fedje fel világosan és egyértelműen, hogy mire készül a közalkalmazottakkal szemben". Hozzátette: a kiszivárgott hírek szerint a kormány teljes mértékben át akarja alakítani a bértáblát annak érdekében, hogy jelentős forrásokat tudjon kivonni a közszférából.

Mint mondta, több elképzelés szivárgott ki, az egyik szerint a kormány teljesen meg kívánja szüntetni a közalkalmazotti bértáblát, egy másik szerint pedig csökkentené a bértáblában szereplő összegeket, valamint az előrelépések számát is, így nem három-, hanem hatévente lenne béremelés.

Révész Máriusz szerint ez egészen drámai következményekkel járna, a fiatalok számára azért, mert a nem túl magas kezdő fizetés csak hat év elteltével emelkedne először, az idősebbek pedig azért járnának rosszul, mert ha magasabb fizetési osztályba kerülnek, mint amit a megváltoztatott bértábla előírna, akkor hosszú évekre „parkolópályára" kerülnek.

A Gyurcsány-kormány egész egyszerűen „merényletet kíván végrehajtani" a 600 ezer közalkalmazottal szemben – hangsúlyozta a fideszes politikus, aki szerint ezek az intézkedések hosszú időre fagyasztanák be a közalkalmazotti béreket, sokaknak pedig reálbércsökkenéssel is számolniuk kellene.

Mint mondta, a kormány ugyan arra hivatkozással akarja csökkenteni a bértáblázatban szereplő összegeket, hogy legyen pénz a minőségi munka külön díjazására, azonban ezzel csupán egy szinttel lejjebb, az önkormányzatokhoz tolja a konfliktust. Révész Máriusz rámutatott: a közalkalmazotti bértábla eddig is minimálbértáblaként működött, hiszen az önkormányzatoknak lett volna lehetőségük díjazni a minőségi munkát, de ezt forrás híján nem tudták megtenni.

A fideszes politikus úgy vélte, ha a bértáblát a kormány elképzelései szerint módosítanák, az néhány éven belül azt eredményezné, hogy a közalkalmazottak bérei között óriási különbségek alakulnának ki a fenntartó önkormányzatok anyagi helyzetének függvényében. Ezt pedig a Fidesz elfogadhatatlannak tartja – tette hozzá Révész Máriusz.

MSZP: a Fidesz fél a változásoktól

Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese közleményében azt írta: a haladáshoz nem elég csak általában beszélni a reformokról, konkrét lépések megtételére van szükség. „A Fidesz láthatóan erre nem hajlandó, fél mindentől, ami új, és a régi Magyarország sokszor igazságtalan viszonyait szeretné konzerválni. Nemet mond a régiókra, a szonda megfújására, és most úgy tűnik, hogy nemet mond a teljesítményelvre is a közszférában" – tette hozzá.

Mint írta, a közszféra mai rendszerében elsősorban az idő múlásával lehet előbbre jutni: teljesítménnyel, tehetséggel és szorgalommal nem. „A vármegyék és politikusi előjogok pártja csak kampányolni tud, felelősen politizálni nem" – jegyezte meg a kormánypárti politikus.

Révész szerint az MSZP beismerte a második csomagot

Az MSZP frakcióvezető-helyettese, Kovács Tibor ma nyilvánosan beismerte, hogy a második Gyurcsány csomag keretében fel kívánják számolni a közalkalmazotti fizetések eddigi rendszerét. A közalkalmazottak esetében a törvény eddig is adott lehetőséget a teljesítmény szerinti differenciálásra, csak a fenntartóknak erre nem volt meg a fedezete. Ha a kormány a teljesítményt akarja figyelembe venni a közalkalmazottak esetében, akkor biztosítson pénzt erre. Most azonban arról van szó, hogy a Gyurcsány-kormány jelentős forrásokat kíván kivonni a közszférából a teljesítményelvre történő hivatkozással – reagált a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében Révész Máriusz Kovács Tibor szavaira.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek