kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Foglalkoztatási hét Brüsszelben

Idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg Brüsszelben az Európai Foglalkoztatási Hét eseményeit. Magyarország harmadik alkalommal szerepelt kiállítóként, illetve a szakmai programok résztvevőjeként a rendezvényen.

images

Az Európai Bizottság Foglalkoztatás és Szociálisügyi Főigazgatósága, valamint az Európai Parlament támogatásával április 12-14. között szervezett programok középpontjában az Európai Unió 2004. májusi bővítése állt. "Tíz új tagállam - új lehetőségek százai" szlogen fejezte ki ezt a törekvést, és a rendezők különösen az új tagállamok részvételére számítottak, nekik szántak hangsúlyos szerepet mind a szakmai konferencián, mind pedig a kiállításon.

A konferenciát "Európa foglalkoztatási célkitűzéseinek megvalósítása - az újragondolt Lisszaboni Stratégia és az Európai Szociális Alap felülvizsgálata" címmel rendezték meg. A témaválasztás szinte magától értetődő volt, tekintettel a Lisszaboni Stratégiának a jelenleg folyó félidős értékelésére és felülvizsgálatára; a Wim Kok vezette két munkacsoportnak a Stratégia megvalósításáról szóló 2003. illetve 2004. év végi jelentésére, illetve arra, hogy az Európai Tanács márciusi ülésének középpontjában a Lisszaboni Stratégia állt.

A konferencia egyedülálló lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők áttekintsék a Lisszaboni Stratégiával kapcsolatos legújabb fejleményeket, illetve vitát folytassanak az alábbi témákban:

  • a kormányok foglalkoztatási tervei és kötelezettségvállalásai - ideértve a tavaszi Európai Tanács eredményeit is -, illetve a szociális partnerek ezzel kapcsolatos reakciói,
  • milyen módon tervezi az EU felülvizsgálni pénzügyi eszközeit - különös tekintettel az Európai Szociális Alapra - többek között a regionális különbségek felszámolásával összefüggésben,
  • az EU foglalkoztatási prioritásai és irányvonalai (amelyek a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács júniusi ülésének napirendjén szerepelnek jóváhagyásra.)

    A konferencia és a kapcsolódó kiállítás ezen kívül jó alkalmat biztosított a sikeres regionális és helyi munkahelyteremtő projektekkel kapcsolatos tapasztalatok megosztására, illetve az Unió különböző szakpolitikájára (esélyegyenlőség, szociális beilleszkedés) vonatkozó információcserére.

    A konferencia megnyitó plenáris ülésén François Biltgen, luxemburgi munkaügyi miniszter, Odile Quintin, az Európai Bizottság főigazgatója, Anders Gustâv, a Régiók Bizottsága Gazdasági és Szociálpolitikai Albizottságának (ECOS) elnöke és Henri Malosse, a Gazdasági és Szociális Bizottság (ECOSOC) Foglalkoztatással, Szociális ügyekkel és Állampolgársággal foglalkozó szekciójának elnöke mellett beszédet tartott Csizmár Gábor, a munkaügyi tárca vezetője is az újonnan csatlakozott tagállamok nevében.

    A szakmai programok között került sor a magyar panelbeszélgetésre, amelynek központi témája a magyar foglalkoztatási stratégia kialakítása és annak eddigi végrehajtása volt.

    A panelbeszélgetésen a hazai foglalkoztatáspolitika formálásában és végrehajtásában résztvevő tárcák (Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Oktatási Minisztérium, Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium) vezetői, felsőszintű képviselői közösen vettek részt. Az FMM részéről Dr. Garzó Lilla foglalkoztatáspolitikai helyettes államtitkár asszony és Dr. Simonyi Ágnes nemzetközi helyettes államtitkár asszony adtak elő. A beszélgetés moderátora Dr. Ladó Mária integrációs és nemzetközi főigazgató asszony volt. Sikerült bemutatnunk, hogy hogyan alakítottuk ki közösen, konszenzusra épülően a legfontosabb stratégiákat, és hogyan hangoljuk össze a gyakorlati lépéseinket.

    A Project Showcase programpont keretében magyar részről Levin Helga, az FH főosztályvezető asszonya tartott előadást a magyarországi pályakezdő és roma programokról.


    Forrás: FMM Integrációs és Nemzetközi Főosztály
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

    Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

    Ma rendezik a Logisztika Napját

    Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

    Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

    Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk