Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Foglalkoztatási programok: készül a "jó gyakorlatok" kézikönyve

Még az idén elkészül a foglalkoztatási programok "jó gyakorlatok" kézikönyve annak érdekében, hogy a civil, nonprofit szervezetek minél eredményesebben vehessenek részt az Új Magyarország Fejlesztési Terv és Új Széchenyi Terv foglalkoztatási programjának megvalósításában.

A Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége a Foglalkoztatási Hivatallal (FH) együttműködve még az idén elkészíti a foglalkoztatási programok "jó gyakorlatok" kézikönyvét. Az erre vonatkozó együttműködési megállapodást február elején írta alá Komáromi Róbert, a FH főigazgatója, és Ríz Ádám a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetségének elnöke.

A felek vállalják egyebek között, hogy közösen alakítják ki a civil, nonprofit szervezetek és a kiemelt hatáskörrel rendelkező munkaügyi központok közötti szakmai kapcsolattartás módszereit. Ezenkívül az FH a szövetséggel is véleményezteti majd a nyilvános szakmai előterjesztéseket, valamint elősegíti a helyi foglalkoztatási együttműködések létrejöttét.

Az FH hangsúlyozza: a civil szervezetek a 90-es évek közepétől egyre jelentősebb szerepet vállaltak a munkaerő-piaci szolgáltatások területén, és eddig is jelentős segítséget nyújtottak eddig is Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) szolgáltatási feladatainak ellátásában.

Hozzáfűzik: az NFSZ szolgáltatási erőforrásainak megoszlása ugyanakkor területenként változó, az európai uniós foglalkoztatási és képzési programok működtetésével fokozottan jelentkező igények kielégítésére nem mindig elégségesek a saját belső kapacitások. Az FH ezért is tartotta fontosnak az összefogást a civil, illetve nonprofit szervezetekkel, annak érdekében, hogy együttműködjenek a foglalkoztatás területén működő szervezetekkel a szolgáltató tevékenység felmérésben és értékelésében.

A civil szervezetek és a munkaügyi központok együttműködnek majd egy olyan modellprogram kidolgozásában és végrehajtásában is, amely felméri a különböző rehabilitációs- és munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó szervezetek együttműködésének lehetséges formáit - derül ki a közleményből.

A központi munkaerő-piaci programokban szolgáltatóként, megyei szinten pedig a munkaerő-piaci programok tervezésében, megvalósításában vállalnak továbbra is szerepet a szolgáltatást nyújtó civil szervezetek. A közeljövőben pedig civil szervezetek, gazdasági társaságok számára országosan egységes keretek között, pályázati eljárás keretében biztosít majd támogatást az NFSZ a közfoglalkoztatás új rendszerében résztvevők számára nyújtandó mentori szolgáltatás biztosításához.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk