Megjelent: 17 éve

Fogy, de egyre képzettebb a magyar

Nemcsak a lakosság korösszetétele, hanem az iskolai végzettsége, ezáltal a teljes munkaerőpiac is átalakul 2021-re. Hablicsek László, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete vezetőjének kalkulációi szerint hat évvel ezelőtt még csak 940 ezer diplomás volt Magyarországon, ám 2021-ben már 1,6 millió főnek lesz felsőfokú végzettsége - írja a Világgazdaság.

Az érettségizettek száma 2,2 millióról hárommillióra emelkedik, a szakmunkások száma is nő, ám mai 1,6 milliós táboruk alig húsz százalékkal lesz nagyobb. A csak nyolc osztályt végzettek száma 2,9 millióról 1,6 millióra fogy. A nyolc osztályt be nem fejezők, az úgynevezett lemorzsolódók száma (a 15 éves és idősebb népesség körében) a mai közel egymillióról ötödére apad.

Az iskolázottsági boom több megyében is látványos lesz - véli Hablicsek. Szabolcs-Szatmár-Beregben például a lemorzsolódottak száma 74 százalékkal csökken, a diplomások viszont 101 százalékkal többen lesznek, mint most. Nemcsak az iskolázottság javul, hanem az életkor is kitolódik 2021-re. Elképzelhető, hogy 2025-ben a férfiak átlagosan 74,3, a nők 80,9 éves korukig élnek (három év múlva ez még csak 70, illetve 78 év lesz).

Ám a népesség száma csökken: 2001-ben 10,2 millióan voltunk, 2021 elején várhatóan már csak 9,7 millióan leszünk. 2001-2021 között 700 ezerrel többen halnak meg, mint ahány gyermek születik. A megyék létszáma Pestet, Fejért, és Győr-Moson-Sopront kivéve csökken. Hablicsek szerint a fogyás Budapesten lesz a legnagyobb: közel 160 ezerrel csökken a főváros létszáma, pedig a kiköltözők száma mérséklődik, a bevándorlóké nő.

A munkaerőpiacra, a gazdasági aktivitásra nemcsak a demográfiai és az iskolázottsági változások hatnak majd, hanem a nyugdíjkorhatár emelése is. Ha a jelenlegi szabályozás marad, 2009-ben a férfiak és a nők is 62 éves korukig dolgoznak majd. A Népességtudományi Intézet optimális becslése alapján 2021-ben várhatóan 4,4 millióan dolgoznak majd a hazai munkaerőpiacon (2001-ben még csak 4,1 millióan voltak), megcsappan ugyanakkor az állástalanok száma, a mostani 438 ezer helyett 249 ezren keresnek reménytelenül munkát - írja a Világgazdaság.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek