kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Fokozatosan javul a fiatalok nyelvtudása

Az Euro Nyelvvizsga Központ elmúlt tíz évben gyűjtött adatai szerint a nyelvtudás megmérettetése a 16-18 évesek körében a legnépszerűbb. E korosztályból kerül ki a nyelvvizsgázók zöme, mintegy 35 százalék. 30 százalékkal őket követik az egyetemisták és főiskolások. Az összes vizsgázó 15 százalékát teszik ki a harmincas-negyvenes éveikben járók. Ötven év felett elvétve tesznek nyelvvizsgát honfitársaink.

Az Euro Nyelvvizsga Központ által 2001-ben kifejlesztett Euroexam nyelvvizsga az elmúlt 10 évben közel 70 ezer nyelvtanuló tudását mérte fel. Közülük ez idő alatt mintegy 44 ezren tettek sikeres angol vagy német nyelvvizsgát, ami körülbelül 64 százalékos eredményességi arányt jelent. Az angol és német nyelvvizsgák eredményességi aránya nem mutat lényeges eltérést.

A hazai nyelvvizsgáztatásban az Euroexam volt az első olyan nyelvvizsgarendszer, amelyet az Európa Tanács és a Közös Európai Nyelvi Referenciakeret 2000-ben megújított követelményeihez igazítva alakítottak ki, amelyeket a későbbiekben a teljes hazai akkreditációs rendszer is átvett.

Az Euro Nyelvvizsga Központ felmérései szerint - a korosztályos eloszlásnak megfelelően - a vizsgázók többsége az egyetemi felvételi, illetve a diploma átvétele érdekében nyelvvizsgázik. Harminc felé közeledve kiszélesedik a spektrum, megjelennek azok, akik saját tanulásuk motiválásáért tesznek vizsgát, és azok, akiktől ugyan nem követelik meg, de tudatában vannak, hogy egy komoly presztízsű nemzetközi bizonyítvány megszerzése jelentős érték a munkaerőpiacon.

2001 óta évről évre stabilan emelkedik a nyelvvizsgával próbálkozók száma. Ez az emelkedés Budapesten és vonzáskörzetében a leglátványosabb. A vizsgára jelentkező hölgyek száma jelentősen meghaladja a férfiakét, ugyanakkor meglepő módon sikerességben a férfi vizsgázók néhány százalékponttal vezetnek a nők előtt.

"Tapasztalataink szerint lassan, de fokozatosan javul a hazai fiatal felnőttek nyelvtudása" - mondja Rozgonyi Zoltán, az Euro Nyelvvizsga Központ ügyvezető igazgatója. "A ma 35-40 év felettiek főleg a rendszerváltás, majd az azt követő nagyobb privatizációs hullámok idején voltak igazán motiváltak. Akkor nagyon sokan fogtak neki a tanulásnak, és ma is szép számmal látogatják a nyelviskolai, illetve vállalati tanfolyamokat. A középiskolából kikerülő fiatal generáció nyelvtudása bíztató mértékben javul, ám még szó sincs ugrásszerű változásról. Nagyon messze vagyunk még attól, hogy elégedettek lehetnénk, ám a huszonévesek között mára körülbelül 2-3-szorosára nőtt azok száma akik, hatékonyan használnak legalább egy idegen nyelvet, ami leggyakrabban persze az angol" - teszi hozzá Rozgonyi Zoltán.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk