Megjelent: 11 éve

Fokozhatja az orvoselvándorlást a kényszernyugdíj

Az orvosok döntő többsége szerint rontja a gyógyítás helyzetét, sőt az elvándorlást is fokozhatja az egészségügyiekre is kiterjesztett kényszernyugdíj – derül ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) online felméréséből, melyet a Világgazdaság Online közöl.

A még dolgozó doktorok nagyjából 11 százaléka, mintegy 3,5 ezer orvos válaszolt a MOK kérdéseire az elmúlt négy és fél napban. A felmérésben részt vettek 41 százaléka maga is érintett a kényszernyugdíjazásban, ennek ellenére 77 százalékuk nincs teljesen tisztában azzal, hogy milyen anyagi, munka-, nyugdíj- és adóügyi következményekkel jár, ha a továbbfoglalkoztatást kéri.

Éger István, a kamara elnöke szerint ezért is kifogásolható, hogy miközben az egészségügyi államtitkár már valamiféle senior ösztöndíjról beszél a munkát választók nyugdíjpótlékaként, erről nemhogy jogszabály, egyelőre semmilyen részlet nem látott napvilágot.

Az online szavazásból az is kiderült, hogy bár a kormányhatározat elvileg a fiatalok munkavállalókat szeretné helyzetbe hozni, a fiatal orvosok egyáltalán nem örülnek idősebb kollégáik nyugdíjba kényszerítésének. Csaknem 50 százalékuk kifejezetten azzal számol, hogy jelentősen megnőnek a munkaterhei, ha ez bekövetkezik, ezért valószínűsítette, hogy megfontolja a külföldi munkavállalást.

Világgazdaság Online
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk